Izolde Johannsen könyvek - Részletes olvasói vélemények

Corvus :) Nagyon jó írónak tartalak! Történelmi regényként nagyon tetszett, vámpír regényként keveselltem, vagy éppen hiányoltam dolgokat.

Kitti :) : nem szeretem sem a vámpíros, sem a történelmi regényeket, ezért vonakodva álltam neki olvasni. De olvasmányosnak, és élvezhetőnek találtam.

Nagyon kellemes meglepetés volt számomra ez a történelmi kaland, egy csepp romantikával ötvözve. Tanultam, szórakoztam és kellemesen töltöttem az időt, amíg ezt a regényt olvastam. Úgy gondolom, hogy országunkban remek írók vannak, akiknek nagyobb teret kellene kapniuk és több olvasóhoz kellene eljutniuk, mert olyan értéket képviselnek, ami szélesebb réteghez kellene, hogy szóljon.

Személy szerint köszönöm Izolde Johannsen írónőnek ezt a történelmi utazást. Szerettem, élveztem és biztos, hogy újra fogom olvasni, mert annyi apró részlet van a könyvben, amit elsőre nem is biztos, hogy teljesen be tudtam fogadni, és többszöri olvasásra is mindig fogok új élményekkel gazdagodni.

Róma: Közel három nap alatt végig olvastam A kárhozat éjjele első kötetét. Alig jutottam el benne 200 oldalig és már kétszer sikerült megríkatnia a regénynek. A továbbiakban egy köteg papír zsebkendőt is magam mellé készítettem a folytatáshoz. A helyszínek bemutatásánál pozitívan hatott, hogy az öt érzék szerv közül nem csak egyre- egyre akartál hatni, hanem szinte mindegyikre. Caspar karaktere pedig magával ragadott és végig vezetett a történeten. Mondhatni megvett kilóra a következő rész megvásárlásához. (Már fel is vettem az elolvasandó könyvek listájára).

A jellemében megfogott, hogy a legtöbb ember élete nem jelent sokat a számára, mégis akadt olyanok, akikhez kötődött vagy tisztelt (ha azok között félvérek is előfordulnak). Közelebb hozta hozzám a karaktert és szerethető alakot varázsolt belőle. Elhitette velem, hogy a főszereplő egy valódi, „élő” karakter és nem sablon. Mellette Rhiannon tartozott a kedvenc szereplőim közé. Jó volt látni/olvasni a testvéri kapcsolatuk oldalait. Így sajnáltam, hogy meghalt. Kíváncsi vagyok, hogy miként alakul Caspar sorsa, érzelmei (lesz-e szerelmes), gondolatai és a jelleme, hogy az első kötet végére, mondhatni így vagy úgy, de megszakadt/elveszett minden kapcsolata legyen szó vámpírról, emberről vagy félvérről. Ami még nagyon foglalkoztat vele kapcsolatban, hogy lesz-e ivadéka és ha igen, mikor dönt egy új vámpír teremtése mellett. Pollioban és Anastasiasban lévő különleges vér okáról remélem az elkövetkező kötetekben lerántod a leplet, mert érdekel az oka. Megfordult a fejemben, hogy egy új természetfeletti fajt fogsz beleszőni a történetbe. Ez mellett egy nagyon merész gondolat is felmerült bennem: Caspar járhat-e valamikor is a napfényben anélkül hosszabb ideig, hogy megégne. Mindenesetre érdeklődéssel fogom olvasni a következő megjelenő részeket, hogy ezeken a szálakon milyen új morzsákat lehet majd felfedezni. A regény pedig összességében izgalmas, eseménydús és meglepő fordulatokkal tűzdelted meg, ami tetszett (vámpíros regényekben finnyás vagyok, hogy mit olvasok és mire mondom, hogy pénzt adok ki a következő kötetre). Igaz az elején (a 8 fejezettől 22 fejezet végéig) előfordultak szakaszok, amikor már hiányoltam Caspart és picit soknak éreztem a mellékszálakat. Ezenkívül, ami megakasztott a regény olvasása közben, hogy párszor számomra korhoz idegen szavakat használtál pl.: „annyi van belőlük, akár a szemét”. Ebben az zavart, hogy napjaiban valóban hegyekben áll a szemét, és mondhatjuk az ember is, de az ókorban is hulladékkorszakát élte az emberiség? Tudom egy szó, de az olvasás helyett a figyelmemet a tényre koncentrálta. A másik, ami újra és újra szembetűnt ( igaz átsiklottam egy idő után felette) a „va” „ve” végű határozók, amikor olvasás közben megakasztottak és a szöveg az igét kívánta helyette. Remélem, az utolsó háromnegyed bekezdéssel nem bántottalak meg, mert a regény és a sztori is fantáziadús, a cselekményén a kidolgozása is tetszik. De úgy éreztem, úgy korrekt, ha a teljes véleményemet írom le. Sok sikert és még több további megjelenő kötetet kívánok. Az idén polcokra kerülő II. részt pedig már várom.

Anglia: Szomorú. Ez a szó jutott eszembe, amikor végére értem a könyv olvasásának és becsuktam Caspar történetét elmesélő sorozat második kötetét. Szomorú, de nem okozott csalódást a regény. Imádtam! A főhőst megannyi fájdalom érte fizikálisan és még több lelkileg. Ez egyben egy okot is jelent, amiért benevezek a következő kötetre. (Remélem, hogy mihamarabb megjelenik ) Kíváncsi vagyok, hogy miben fog(nak) a következő kötet(ek) többet vagy mást nyújtani, mint a mostani, kedvenc vérszívóm, Caspar vonatkozásában. Már az első kötet olvasásakor kíváncsi voltam, hogy Casparnak lesz-e ivadéka.

Megörültem, mikor Ralph megérkezett az életébe, Sarah-nal pedig csak pislogtam, aztán felvisítottam Bár sajnáltam, hogy vámpírként oly kevés időt tölthetett együtt Casparral a lány. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Sarah sorsa a további kötetekben és miként alakul a kapcsolata a térítőjével. Fel is merült benne a kérdés, hogy szerelem lehet-e még köztük. Ralph karakterét nagyon élvezetesre sikerült megformálnod, ami passzol Casparhoz. Tökéletesen kiegészítik egymást és jó volt olvasni, hogy valakire számíthat a főhős évszázadokon át.

A kedvenc részleteim is hozzájuk kapcsolódnak: Ralph teremtése vagy amikor elmegy Casparért Ralph a Fellegvárba. A másik sokat jelentő karakterről Caspar életében (Litgard) még olyan szívesen olvastam volna a főhős vonatkozásában.

Rowant viszont kedvem lett volna kivenni a sorok közül és megfojtogatni. Az ő karaktere valahogy már az első kötetben se volt szimpatikus és most se lopta be magát a szívembe. Az se javított a megítélésén, hogy megmentette Caspar életét. Viszont az első kötethez képest nem hiányoltam Caspart a fejezetekben, ami csudi jó volt Ott volt bennük és imádtam.

A történelmi hűség pedig egyik kedvenc adalékom A kárhozat éjjele kapcsán és ez a második kötetben is maximálisan megvolt. Nem bocsátkoztál szépítésekbe, ami ismét egy kis extra fűszert adott a kötetnek. Olvasás közben két dolog zökkentett ki: az egyik a csúcsragadozó szó és valamennyi ( mint )szóban lévő ¬ jel. Ez valami különleges jelentéssel bíró dolog? Legyen bárhogy is imádtam Angliát és már most nagyon várom Franciaországot az általad megalkotott megannyi izgalmas eseménnyel, karakterrel, valamint Casparral. A könyvhöz pedig csak gratulálni tudok Izzie! Csak így tovább és még sok-sok remek regénnyel örvendeztetsz meg minket!

Róma: Kedves Izzie! Vizuális olvasó vagyok, a történet megfogott. A prológussal felkeltetted a kíváncsiságomat és ez a könyv végén is megmaradt. A történet első negyedét olvasva eljutottam a kétségbeeséstől a bosszú érzéséig, közben a könnyeimmel küszködtem. A főhős még meg sem született, már megöltél mindenkit. Meglepődtem ugyanis nem tudtam elképzelni mi következik ezután. Egy gondolat fogalmazódott meg bennem „most mi lesz?” Szívszorító ilyen életutat olvasni. Alkottál egy harcost, nem külsőleg, hanem belsőleg. Akinek az egyetlen menekülési lehetősége az átváltozás volt. Örültem és drukkoltam, most aztán mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Kíváncsian várom a további életútját, lelki-érzelmi fejlődését. Nagyon tetszett, hogy a történelmi eseményeken át vezeted a szereplőidet, nem magát az eseményeket elemzed orrvérzésig. Aztán jött a „bosszú”, épp a rómaiakból csináltál vérfarkasokat. Imádtam. Szerintem vidd tovább ezt a vonalat is, mert kíváncsian várom, mit hozol ki belőle. Izgalmas, magával ragadó, élvezhető minden oldal, egy pillanatig sem unatkoztam a könyvedet olvasva. Nagy hatással volt rám.

Anglia: Nagyon jól halad ennek a történetnek a vonala! Tetszik és magával ragad, mintha ott lennék én is. Logikus felépítésű és ez nagyon sokat számít. A monostoros rész nagyon meglepett, de jónak találom, hogy egy könyvben hozod a pedofíliát, boszorkányüldözést, keresztes háborút. (Végül is, ha nekem azt mondják kereszténység, azt mondom keresztes háború, gyilkosság, boszorkányüldözés, ha azt mondod papság, azt mondom pedofília, gyilkosság, stb. Mindezekért keményen megdolgoztak, és mindezek ellenére hiszek a jóban) S gyakorlatilag igaz ez a valóságra is ha úgy vesszük, sajnos. A könyved beváltotta a hozzá fűzött reményemet, szerintem tökéletes folytatása az első résznek. Meglepő fordulatok történések vannak benne, melyre az olvasó nem számít. Caspar a szívem csücske és most már vandál Ralph is. (Nagyon tetszik ő is, ugye nem ölöd meg?) Egy kérdés: miért vandál? Lehetne más? Caspart hideg magánya sem tette kegyetlenné, életkora ellenére is képes és igényli a közvetlen kapcsolatot, a szeretetet, apaként is érdekes személy. Amin Caspar mosolyog, az vicces. Több vicces párbeszéd is lehetne. (Most már csak egy lány hiányzik, aki meg van, csak eltüntetted.) A feltűnő majd eltűnő (meghalás miatt) szereplőid élethűek, szerintem az adott kornak megfelelőek. Várom a folytatást!

Róma: Most fejeztem be a könyvet. Nem találok szavakat, annyira jó! Elolvastam az utolsó mondatot, és a következő gondolatom az volt, hogy még! Kérek! Utána pedig jött az, hogy melyik polcom takarítsam le a sorozatnak, mert a mostani könyvespolcom tele van. Egy eszméletlenül jó megírt történetet köszönhetek neked, és csak azt tudom mondani, hogy csak így tovább!!! Ja, és Caspar! *-* Tudtam én, hogy felkerül a kedvenc könyves karaktereim listára.

Róma: Apróbb hibák ellenére lebilincselő regény. Egy kis kritikával kezdeném. A Róma vége felé találkoztam néhány helyesírási hibával – egy-egy szónál lemaradt betű, néhol kétszer háromszor el kellett olvasnom egy-egy mondatot, mert valahogy lemaradt, illetve máshová került vessző, - illetve az idősíkban néhol nagy volt az ugrás, így csak pár olyan visszaidézés volt, amiből következtetni lehetett a kimaradt eseményekre. Ellenben végig izgalmas volt, hogy szövetségre léptek az ősi ellenségek. Annyit jegyeznék még meg, hogy egyes szereplők jellemrajza egy kicsit bővebben is kibontható lett volna. J

Maga a főhős időnként szimpatikus, időnként unszimpatikus volt, bár egy vámpírtól mit is várhatna az ember. Lehet, hogy bennem van a hiba, de az intim jelenetek is tetszettek. Érdekes volt számomra, hogy Caspar hatszáz éve, és ereje ellenére nem tudta gyorsan lebontani a kunyhót, amikor a félvérrel és az emberrel „próbált szót érteni”. Néhány jelenetnél pedig – hasonlóan az utolsó mohikán záró jelentéhez – megkönnyeztem. Várom a következő kötetet, ami remélhetőleg hasonló jó lesz, mint a Róma.

Róma: Mikorra várható a következő rész? Már odaadtam a tesómnak és a barátnőmnek is az elsőt:))) Nagyon klassz volt, néha a víz levert, de letenni nem tudtam. Bevallom őszintén, vártam, hátha valami mágia folytán Caspar öregszik kicsit testben is, mert így sajna nem tudtam belezúgni:))). Látom, ezerrel dolgozol, hajrá!!!!

Ágnes:

Róma: Kiolvastam. A lakás romokban,mert napok óta csak olvastam. Végre egy vámpír,akibe nem kell beleszeretni,akit max.csodálni tudok,de néha még azt sem,akiről elhiszem,hogy tényleg nem csak egy fertőzött ember,hanem egy másik faj! Eddig csak egy ilyennel találkoztam: Stoker Drakulájával! Köszönöm!

Dia:

Róma: Izolde Johannsen bebizonyította számomra, hogy él-hal a történelemért és ez látszik is ezen könyvén. Olyannyira hitelesen láttam magam előtt a régi kori helyszíneket, hogy szinte már-már úgy éreztem ott sétálok Caspar mögött. Megvallom bűnömet: én sosem voltam oda annyira a történelmi könyvekért, habár a történelem órákat szeretem, szóval olyasfajta kettősség ez, amit magam sem értek. A lényeg, hogy ritkán veszek kézbe történelmi regényt és még ritkábban fejezem is be az olvasását. Gondolhatjátok mennyire meglepődtem, mikor egy olyan írónő keresett fel engem, aki történelmi regényt írt. Izolde Johannsen hatalmas örömet szerzett nekem azzal, mikor megkért, hogy olvassam el regényét, amit én szívesen meg is tettem. Ez a könyv nem csupán egy egyszerű történelmi regény, ugyanis kapott némi fantasy-horror-beütést is, ami csak még izgalmasabbá és érdekesebbé teszi a történetet. Főhősünk ugyanis egy vámpír. Caspar se nem gyerek már, se nem felnőtt. Megragadt a tinédzserkor határán és sosem lesz képes átlendülni rajta. Caspar lénye olyannyira összetett és elgondolkodtató, ami nem mondható el a legtöbb vámpíros könyv főszereplőjéről. Ebben a regényben nem arról olvasunk, hogy milyen király is az, ha az ember halhatatlan, szuper-erős, szuper-gyors és ezért odavannak érte a pasik/csajok… Nem. Ez a regény sablonoktól mentes és olyan oldalról világít rá a „vámpírlétre”, amit más könyvekben még nem olvastál. A történet pörög, miközben végigvezeted a történelem nagyjait, végigutazol Caspar oldalán a halhatatlanságba és átéled élete minden mozzanatát. Mert halhatatlannak lenni nem leányálom. Köszönöm Izolde Johannsen és Underground Kiadó, hogy elolvashattam a regényt! :)

Robinson:

Róma: Ez ugyan jócskán kívül esik a komfortzónámon, de mégis tök jó volt! Nem mondom, néha borzongtam, jobban, mint szoktam, de: érezhetően alapos háttérmunka van a történetben. A szöveg kidolgozott és szórakoztató volt. Még az is lehet, alkalomadtán jöhet a folytatás.
Köszönöm a lehetőséget.

WerWolf:

Róma: Végre egy olyan Vámpír történet, ahol nem az erotika, a romantika vagy a szerelem van központban.
A több évszázadon át tartó történetet, melyet Róma bukásával zárul, izgalmas és érdekes olvasmány, hiszen nem a jól ismert időszakokat dolgozza fel. Mivel egymástól időben és térben is elkülönülnek az egyes események, így hiányoltam az összekötő elemeket, az átvezetéseket. Kicsit olyan volt, mintha több történet lenne egy kötetben és csak a főhős a kapocs köztük. Az utolsó rész a regényben viszont már kellően kidolgozott volt ahhoz, hogy meghozza a kedvem a következő kötethez is :) Egy jól megírt történelmi fantasy, ami végre nem az Alkonyat-sorozat kitaposott ösvényeit járja, hanem egy teljesen más stílusban és szituációban alkalmazza, vagy inkább kihasználja a vámpír lét évszázadokon átívelő lehetőségeit.

Anglia: Vegyesek az érzéseim a regénnyel kapcsolatban. Olyan mintha négy kisregény lenne a kötetben, ami nem olyan nagy baj, csak valahogy nem alkotnak együtt egy kerek egészet. Stílusukban és hangulatukban is különbözőek, ami még jobban „darabosítja” a regényt.
Az írónő nagyon jól feldolgozta az egyház ön- és hívei sanyargatását, valamint a boszorkánypereket, amik sötét hangulatuk ellenére nagyon tetszettek. Azonban amikor a történelmi hűség megkívánta a helyszínek és időpontok beillesztését a történetbe, érezhetően nyögvenyelős lett az elbeszélés. A keresztes háborúk és az Angol uralkodók családfája eddig sem kötött le nagyon és talán ennek is köszönhető ez a nyögvenyelős érzés a részemről. Amikor az általam kedvelt részekhez értem, szinte faltam a betűket…mikor viszont a fenn említett két rész következett, a pilláim egyre nehezebbek lettek.

Franciaország: Tudtam, hogy ezzel a résszel bajban leszek. Soha nem érdekelt az angol vagy a francia történelem. Valahogy nem hozott lázba az állandó háborúzásuk, melyek csak kis időre módosították a határvonalakat. Úgyhogy a 4 csillag az a vivőtörténetnek szól.
A könyv elején ezért nagyon lassan haladtam és úgy éreztem magam, mint a germán vámpír, aki már azt sem tudta, hogy ki kinek a kicsodája. De 15%-tól Izoldenek sikerült úgy felpörgetnie az eseményeket, hogy szinte le sem bírtam tenni a könyvet.
Caspar és „barátai” története vitte a hátán az egészet és nem is nagyon zavart, hogy kibogozzam ki kinek a kicsodája :) Hangulatos és humoros olvasmány. Többször hangosan felnevettem Ralph beszólásain, amik nem csak frappánsak és humorosak voltak, hanem oldották is a feszültséget.
Szerintem egy kicsit nagy történelmi rész lett belezsúfolva ebbe a kötetbe és ezért érezhető néha a hajtás, valamint, hogy egyes történelmi események csak érintve lettek, pedig jó lett volna egy kicsit elidőzni ezeknél. Lehet, hogy az olyan olvasók akik képben vannak az adott kor történelmi eseményeivel, másképpen ítélik meg a regényt.
Kíváncsian várom a folytatást, mely Itáliába kalauzol el bennünket. :)

A titokzatos felcser: Régóta váratott már magára ez a könyv, amit a romantikus jelzőnek köszönhet. Azonban amikor el kezdtem olvasni, rá kellett, jönnöm, hogy nem egy nyálas, szerelmes könyvet tartok a kezembe, hanem egy fikciós regényt, melyben a központi téma inkább ez ember és születésénél fogva adott körülményei. Egy felcser, aki a gyógyításnak szentelte az életét, beleszeret egy hóhér lányába, aki nem lehet az övé, a kor íratlan szabályainak köszönhetően. Azonban Sebastian életében lappang egy titok is, aminek a végére akar járni, és ez a titok talán hozzásegíti a lehetetlenhez is, hogy elvehesse egy hóhér lányát. A kalandos történet, mely Sebastian életének egy szeletét mutatja be egy igazi kórtörténeti tanulmányút is egyben, mellyel a kórságok, betegségek és járványok útját is nyomon követhetjük. Izolde Johannsennek sikerült egy izgalmas, érdekes és ismeretterjesztőnek is beillő regényt alkotnia, amivel bepillantást nyerhetünk az orvoslás fejlődésébe a titokzatos felcseren keresztül.

Orsi (Törpilla):

Róma: Ezen regény elolvasását az írónővel való régi ismeretségnek illetve a Tolvajfejedelem című regényének köszönhetem. Magamtól biztosan nem vettem volna le a polcról, mert a vámpírok nem az én világom. Az Alkonyat sorozatból se láttam a reklámon kívül semmit.( Hát így álltam neki!)

Az időm elég kevés, de ehhez képest viszonylag hamar kiolvastam, mert lebilincselő volt a történet. Végig izgultam, olykor drukkoltam a szereplőknek. nagyon megfogott a történelmi háttere és bizony sok új dolgot is tanultam történelemből. Bár időnként a történeti átkötések nem mindig voltak egyértelműek a történet izgalmas és követhető volt. A végén annyira izgultam, hogy egyhuzamban olvastam ki a végső csata részt. Alig várom, hogy a most megrendelt következő részt elolvashassam.
Az írónőnek további sok sikert, ihletett és időt kívánok a további folytatásokhoz. Olvassátok és terjesszétek, mert nem sok ilyen színvonalas könyv van a piacon.

A Lamarr-ház átka: Mikor kezembe vettem Izolde Johannsen új könyvét ( melyet dedikálva tőle nyertem) azt hittem tudom, hogy mire számíthatok. Szeretem Caspar regényeit, de igazi rajongója vagyok kalandos könyveinek is. Tehát a Kobzos éneke I. és a Caspar regények után nekiültem a könyvnek és nem azt kaptam amire számítottam. Újra sikerült meglepnie! Egy történelmileg hiteles, kalandokban gazdag fordulatos regény soraival találtam szemben magam. A történet talán jobban hasonlított első regényéhez (A tolvajfejedelem) , de az azóta eltelt idő tapasztalata, kiforrottsága szembetűnő volt. Ajánlom mindenkinek aki egy hiteles, de könnyed és kalandos könyvre vágyik.

Salera:

Róma: A személyes véleményem a következő. Nem vagyok oda a verszívókért, de Caspar a szívemhez nőtt. Nagyon szeretem, hogy nem az a divat vámpír, hanem az az igazi Anne Rice-os fajta. Látszik, hogy sok kutatómunkád van a történetben, akár a karaktereket nézzük, akár a környezeti megjelenítést. Abszolút nem éreztem erőltetettnek, sőt, tetszett hogy a vámpíroknál kettős hierarchia van. Ugye egy a kor alapján egy pedig a rang. Azt sajnáltam, hogy Menasé-től olyan hamar el kellett válnom, ő volt a kedvencem és bevallom őszintén, elmorzsoltam egy könnycseppet a halálakor, de sajnos ez szükséges volt. Egy motiváció Caspar számára.

Már régen készülök írni, de mindig közbe jött valami.Most megpróbálok amolyan egyszerű véleményt írni.
A Titokzatos Felcser - Gratulálok! Nem bírtam letenni. Mielőtt véleményt mondanék, elolvasom még egyszer. Nagyon nagy tudású ember vagy. Te fiatal vagy, meglepődtem, mennyi tudást halmoztál fel. A régi gyógyítók tudtak valamit, a sok évtizedes tapasztalatot átadták utódaiknak. Fűben fában van az orvosság, hitték, tapasztalták. Az én dédnagymamám is ismert sok gyógyfüvet. A régiek nem szaladtak mindjárt orvoshoz, otthon gyógyítgatták magukat.Még a mai gyógyszeripar is nagyon sok orvosságot, fűből, fából von ki, csak most már sok mellékterméket tesznek hozzá. A másik ősi tapasztalat még sok helyen meg van , a villás kis ágacska, amivel földalatti vizet keresnek. A kútásó nálunk is azzal kereste és isteni jó forrásra akadt. A körülöttünk lévő szomszédainknak csak 1 napi viz van a kútjukba, a miénkkel szemben. Nem lenne szabad ezeket a régi hagyományokat elfeledni, soha nem tudhatjuk mi vár még ránk.
A könyvedben ezeket nagyon szépen leirtad. A másik, a társadalmi megosztottság. Sajnos még a mai napig megvan.Talán meg is lesz , amíg az emberiség él. Jó volt elolvasni a könyvet. Gratulálok. Lehet , hogy nem a lényeget emeltem ki , de mindet, mindenről irni, mindenről véleményt mondani nehéz. Gondolom mindenki mást ragad ki belőle.

Róma. Ez egy teljesen másfajta könyv, de élveztem az olvasást, lekötötte a figyelmemet. Vámpírokról és vérfarkasokról még nem olvastam, kivéve a Drakula filmet. De itt egy teljesen újfajta oldaláról ismertem meg. Megpróbáltam a vámpírok szemével nézni a történelmet. Ebben a könyvben még jobban tudtam követni a cselekményeket, mert olvastam az akkori történelmet. Nagyon finoman írtad le az akkori társadalom rákfenéjét. Gyönyörűen leírtad Caspar karakterét. Szinte már én is olvasás közben az ő szemével láttam az akkori társadalmat. A mai világban is elkelne egy ilyen vámpír csoport a vérfarkasaival együtt, hogy igazságot tegyen a világon. Valamikor a harcokat a vagyonokért, hatalomért vívták, most is azt teszik, csak rafináltabban.

Anglia. Itt már zavarban voltam, mert nem ismertem a történelmet. Megpróbáltam térképpel, az interneten ismerkedni a történelemmel, több kevesebb sikerrel. Hiányosak az ismereteim, a tudásom ezen a téren. Személy szerint engem zavart a rengeteg számomra ismeretlen történelmi név, de ez az én tudatlanságom. A Keresztes lovagokról olvastam egyedül, Jeruzsálemről, a vallásról. Erről saját véleményem van, de most nem erről van szó. Hanem a könyvről .Erről kellene véleményt írnom, de csak annyit, amit már eddig is mondtam, jobb film lenne belőle, mint a Harry Potter, ha valaki megfilmesítené. Ezek után is minden könyvedet megveszem, mert régen találkoztam ilyen nagy tudású nővel, aki ilyen érdekes módon mutatja be a történelmet. Mert a történelem ismerete az nem semmi. Gratulálok és további sok sikert, alkotó kedvet. Puszil Magdi1689

A fejezet kategóriái

Keresés

Belépés

Naptár

Mentett bejegyzések

Barátaink:

Statisztika

Részletes olvasói vélemények