A fejezet kategóriái

Megjelenések [0]
A Johannsen-regény sorozatok kiadási éve: A kárhozat éjjele I/Róma: 2013. A kárhozat éjjele II/Anglia 2014. A kobzos éneke I.Dal/ A titokzatos felcser 2014.

Belépés

Keresés

Naptár

«  Augusztus 2017  »
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Izolde Johannsen író honlapja
Péntek, 2017-10-20, 1:42 PM
Üdvözöllek Vendég
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS
Főoldal » 2017 » Augusztus » 8 » Beszélgetések
11:20 PM
Beszélgetések

Mai beszélgetésem...

 

„Rendkívül türelmes tudok lenni, feltéve, ha a végén elérem, amit akarok.

” Margaret Thatcher"

 

- Hogyan jutottál idáig, hogy ma egyedüliként írsz a német haditengerészetről és tárgyalást folytatsz németországi kiadóval?

- 2004-ben a Konkrét Könyvek Országos Regényíró verseny második helyezése után úgy éreztem enyém a világ. A Tolvajfejedelem nem várt irodalmi sikere, a zsűri szavai, a reménybeli kiadás ígérete azonban az eufória mellett egyúttal elbizonytalanított. Nem állt mellettem senki, akivel megbeszélhettem volna az aggályaimat, nem volt saját szerkesztőm, aki ismeri a gondolataimat és a hibáimat. Egyedül voltam. Később éveken át, egészen 2013-ig kudarcok kísértek. 2012 volt a mélypont, a KIMTE akkori regényíró pályázata, ahol a benevezett regényem olyan negatív és elmarasztaló kritikát kapott – nyilvánosan -, hogy akkor megfordult a fejemben az egész addigi írói éveim feladása. Hónapokon át naponta elolvastam azokat a fájó sorokat, aztán egy nap elegem lett a sebeim nyalogatásából. Egészen már szemmel tekintettem arra a kritikára. Utat mutatott, a maga nyersességében azt jelezte, hogy rengeteg tanulnivalóm van még. Azonban továbbra is egymagam voltam, ráadásul addigra megtapasztaltam a kezdő írók másik élethelyzetét, azaz a sorozatos visszautasításokat és a váratást – hónapokon keresztül. Így jutottam el arra az elhatározásra, hogy a semmiből felépítem saját magamat, új névvel új irodalmi hivatás felé nézek. Ekkor kerestem fel az Underground kiadót, akiknek az akkori irodájuk – sorsszerűen hajón - a Kláris Irodahajón volt. Hatalmas önbizalmat adott, amikor egy órás tárgyalást követően ott helyben aláírtam a szerződést.

- Mondhatjuk azt, hogy a kudarcok után mentálisan felépítetted önmagad? Hogyan lett Dénesi Ildikó Izolde Johannsen?

- Igen, fogalmazhatunk így. Felvállaltam a hibáimat és ez nagyon sok erőt adott. A kudarc először elbizonytalanított, aztán nekiálltam kielemezni azokat az élethelyzeteket, amelyek újra és újra meggátoltak az előrelépésben. A legnehezebb saját kishitűségem legyőzése volt. Ehhez volt szükségem a névre. A névválasztás komoly és felelősségteljes dolog. Abban már benne van az eljövendő. Mivel tudtam, hogy a későbbiekben történelmiregény írással ezen belül a német haditengerészettel és életrajzírással akarok foglalkozni, ahhoz a vállaláshoz méltó névre volt szükségem. A misztikus fantasy sorozatot már ezzel a névvel indítottam el. Biztos voltam az első rész pozitív fogadtatásában. Ahogy abban is, hogy az új regény vízválasztó lesz.

- Az lett?

- Igen. A megjelenést követő másnap két levél várt a postafiókban. Az első Benkő László történelmiregény író gratulációja a másik a leendő szerkesztőm Kiss Tamás „Krystohans” levele, aki engem ismeretlenül benevezett a KIMTE 2014-es versenyébe. Azon a napon indult el kettőnk levelezése, amit egy évvel később már közös munka követett. Két dolog történt: megnyílt előttem az addig elzárt irodalmi világ és lett egy társam, ha úgy tetszik edzőm, mentorom, tanárom. Benkő László révén jó barátságba kerültem a nagyszerű Marcellus Mihály íróval, és e két remek barát és kolléga révén kerültem be a TRT-be. Tamás pedig elkezdte velem a munkát, hogy valóban írót faragjon belőlem.

- Mi okozhatta a kudarcokat?

- A lelki tényezők hiánya. Egyfolytában az foglalkoztatott „Mi van, ha nem lesz sikeres a regény?” „Mi lesz ha elbukik az ép soros irodalmi versenyen?” Hiányzott a sikerorientáltság, amikor feltétel nélkül hisz az ember a sikerben. A másik, hogy nem koncentráltam eléggé saját magamra. Az önbizalomhiány egyik jele a másik fürkészése. Egyfolytában a pályatársakat fürkésztem, nem saját magamra koncentráltam, hanem rájuk. Nem a saját előrelépésemet a saját sikeremet tartottam szem előtt hanem a más könyveiből épült falakat. Tele voltam negatív önbeteljesítő jóslatokkal: nem jók a regények, nem jó a témaválasztás. Hiába szuggeráltam magamba a sikert, ha legbelül nem hittem benne.

- Mennyiben segített a szerkesztő ezeket a fogalmazhatunk úgy kognitív hibákat legyőzni?

- Egyfolytában foglalkozott velem. Rengeteget leveleztünk. A soron következő regényt sorról sorra átbeszéltük. Feladatokat adott, s a feladatokon keresztül írtam át az új részt. Rajtam tesztelte a saját maga által létrehozott íróiskolát. Az egyedüli tanítványa voltam és ezzel a megfeszített munkával napról napra felépült a regény és felépültem én is. Vakon megbízom benne, a javaslatait gondolkodás nélkül betartom, mert tudom, hogy azért dolgozik, amiért én is. Már nem voltam egyedül. Az ötödik közös regényt követően vágtam bele az álmom megvalósításába. Megerősödve, felkészülten – a valós életrajzi, történelmiregények írásába.

- Nem vállaltál túl nagy terhet?

- Akkor már nem. Létrehoztam a Kriegsmarine-csoportot, melynek vannak álladó tagjai és vannak külsősök, akik munkájukkal ugyan szervesen segítik az enyémet, de a háttérben kívánnak maradni. Megnéztem, hogyan dolgoznak a külföldi nagy írók és a hazai lehetőségekhez mérten lemodelleztem a saját képemre. Egy szakértőkből álló csapattal dolgozom együtt, - az én saját csapatommal -, van szerkesztőm, vannak szakmai lektoraim, van fordítóm is és együtt készítjük elő az első haditengerészeti nagyregényt, hogy teljes egészében a német kiadó elé kerülhessen.

- Melyek voltak azok a tényezők, amik a változás felé indítottak?

- Egyértelműen az a pillanat, amikor felvállaltam a felelősséget a kudarcaimért. Nagyon dühös voltam, elsősorban magamra. Rájöttem, hogy az önbecsapás hatalmas csapda. Itt a kezdő író önbecsapásáról van szó. Család és barátok jóhiszemű tévútra vezetéséről. Kellett az a nagy pofon, az a kőkemény kritika. Felismertem a hibáimat és keményen elkezdtem ledolgozni őket. Megtanultam, hogy ne figyeljek görcsösen a többiekre, csak saját magamra. Ha ugyanis a pályatársakat lesem, nem marad erőm saját magamra.

- Mi volt az, amire a szerkesztő megtanított?

- Soha nem adhatom fel. Legyen bármilyen nehéz is a megoldandó helyzet, jelesül egy részlet, leírás, párbeszéd vagy szereplő bemutatása, maximálisan helyt kell állni. Évek hosszú munkája áll emögött, hiszen 2013 óta dolgozik velem. Ezek a mindennapos feladatok, beszélgetések adták azt a pluszt ami végül felépítette az önbizalmat bennem, egy erős mentális alapot adott az, hogy valaki hisz bennem, valaki csak velem dolgozik. Együtt mindent el lehet viselni. Megmagyarázta a kritikákat, és nem hagyott túlságosan örülni a jóknak, hogy azért a földön maradjak. Tökéletesen ismeri a hátrányaimat, tudja mit követelhet tőlem és tudja azt is mit nem fog tudni megváltoztatni. Mindig csak annyit kér tőlem, hogy írjak olyan jól, amennyire tőlem telik. Meg egy kicsit jobban. A másik, hogy olvassak. Rengeteget olvasok de az még mindig nem elég. Amikor már kiég a szemem, akkor elfogadható a helyzet.

- Mentálisan nehéz ennyire helytállni. Ki az, akiből erőt merítesz?

- Stephen King. Az életrajzi könyve az ágyam mellett van.

- Milyen új tanácsokat kaptál?

- A szerkesztőm sugallatára belevágtam a novellaírásba. Nagyon nehéz műfaj, piszkosul megszenvedek vele. Rendre tanulmányok kerülnek ki a kezem alól, melyek aztán később szelídülnek novellává. De minden évben elvállalom, mert a szokatlan kihívás is erősíti az embert, jelesül az írót. - Az emberek, ha az írót látják maguk előtt, rövidtávú sikerekben gondolkodnak. Mi a te elképzelésed? - Én mindig is hosszútávú célokban gondolkodtam. Tudatosan felépítettem az írói munkásságom regényeit is. Évtizedekre rúgó munkálatokról van itt szó, és én egyszerre három különböző sorozatot írok. A fő vonalam egyértelműen a haditengerészet, az a hiánypótló munkásság, amit ma a magyar irodalomban csak én végzek. Ez volt a célom: valami olyat írni, ami egyedülálló.

- Beszélhetünk itt a németországi kiadásról is?

- Hogyne. Az is a hosszútávú terv része. Az első két nagy lépcsőfokot már átléptem, azaz az első három lefordított fejezet alapján mindösszesen két nap alatt bekérték a regény többi részét elbírálásra. Jelenleg a fordítás oroszlánrésze zajlik és szeptemberben tervezzük kiküldeni a sorozat első részét. A kiadó tud a további öt kötetről is, de most elsősorban az a fontos, hogy egészében olvashassák a regényt.

- Évekről beszélünk, sőt évtizedekről. Elsőre nagyon hosszúnak tűnik ez az időszak.

- Az is. Pontosan tisztában vagyok vele. De ha a hátam mögött hagyott éveket nézem, szempillantás az egész. Nyolc regény, több novella, két életrajz már megjelent, további tizenegy már elkészült kézirat még várakozik. Valamint megvannak a későbbi vázlatos tervek. Ezt csak években mérhetjük.

- Mi az a három szó, ami erőt ad neked ezekhez az évekhez?

- Önbizalom, hit akarat. Pontosan az a három szó, ami annak idején hiányzott belőlem.

Megtekintések száma: 25 | Hozzáadta:: Izzie | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: