A fejezet kategóriái

Megjelenések [0]
A Johannsen-regény sorozatok kiadási éve: A kárhozat éjjele I/Róma: 2013. A kárhozat éjjele II/Anglia 2014. A kobzos éneke I.Dal/ A titokzatos felcser 2014.

Belépés

Keresés

Naptár

«  Augusztus 2017  »
HKSzeCsPSzoV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Izolde Johannsen író honlapja
Szombat, 2017-11-25, 0:52 AM
Üdvözöllek Vendég
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS
Főoldal » 2017 » Augusztus » 19 » Kávé mellett történelemről és történelmiregényekről
2:24 PM
Kávé mellett történelemről és történelmiregényekről
Beszélgetések...
1.

„Rendkívül türelmes tudok lenni, feltéve, ha a végén elérem, amit akarok.

” Margaret Thatcher"

 

- Hogyan jutottál idáig, hogy ma egyedüliként írsz a német haditengerészetről és tárgyalást folytatsz németországi kiadóval?

- 2004-ben a Konkrét Könyvek Országos Regényíró verseny második helyezése után úgy éreztem enyém a világ. A Tolvajfejedelem nem várt irodalmi sikere, a zsűri szavai, a reménybeli kiadás ígérete azonban az eufória mellett egyúttal elbizonytalanított. Nem állt mellettem senki, akivel megbeszélhettem volna az aggályaimat, nem volt saját szerkesztőm, aki ismeri a gondolataimat és a hibáimat. Egyedül voltam. Később éveken át, egészen 2013-ig kudarcok kísértek. 2012 volt a mélypont, a KIMTE akkori regényíró pályázata, ahol a benevezett regényem olyan negatív és elmarasztaló kritikát kapott – nyilvánosan -, hogy akkor megfordult a fejemben az egész addigi írói éveim feladása. Hónapokon át naponta elolvastam azokat a fájó sorokat, aztán egy nap elegem lett a sebeim nyalogatásából. Egészen már szemmel tekintettem arra a kritikára. Utat mutatott, a maga nyersességében azt jelezte, hogy rengeteg tanulnivalóm van még. Azonban továbbra is egymagam voltam, ráadásul addigra megtapasztaltam a kezdő írók másik élethelyzetét, azaz a sorozatos visszautasításokat és a váratást – hónapokon keresztül. Így jutottam el arra az elhatározásra, hogy a semmiből felépítem saját magamat, új névvel új irodalmi hivatás felé nézek. Ekkor kerestem fel az Underground kiadót, akiknek az akkori irodájuk – sorsszerűen hajón - a Kláris Irodahajón volt. Hatalmas önbizalmat adott, amikor egy órás tárgyalást követően ott helyben aláírtam a szerződést.

- Mondhatjuk azt, hogy a kudarcok után mentálisan felépítetted önmagad? Hogyan lett Dénesi Ildikó Izolde Johannsen?

- Igen, fogalmazhatunk így. Felvállaltam a hibáimat és ez nagyon sok erőt adott. A kudarc először elbizonytalanított, aztán nekiálltam kielemezni azokat az élethelyzeteket, amelyek újra és újra meggátoltak az előrelépésben. A legnehezebb saját kishitűségem legyőzése volt. Ehhez volt szükségem a névre. A névválasztás komoly és felelősségteljes dolog. Abban már benne van az eljövendő. Mivel tudtam, hogy a későbbiekben történelmiregény írással ezen belül a német haditengerészettel és életrajzírással akarok foglalkozni, ahhoz a vállaláshoz méltó névre volt szükségem. A misztikus fantasy sorozatot már ezzel a névvel indítottam el. Biztos voltam az első rész pozitív fogadtatásában. Ahogy abban is, hogy az új regény vízválasztó lesz.

- Az lett?

- Igen. A megjelenést követő másnap két levél várt a postafiókban. Az első Benkő László történelmiregény író gratulációja a másik a leendő szerkesztőm Kiss Tamás „Krystohans” levele, aki engem ismeretlenül benevezett a KIMTE 2014-es versenyébe. Azon a napon indult el kettőnk levelezése, amit egy évvel később már közös munka követett. Két dolog történt: megnyílt előttem az addig elzárt irodalmi világ és lett egy társam, ha úgy tetszik edzőm, mentorom, tanárom. Benkő László révén jó barátságba kerültem a nagyszerű Marcellus Mihály íróval, és e két remek barát és kolléga révén kerültem be a TRT-be. Tamás pedig elkezdte velem a munkát, hogy valóban írót faragjon belőlem.

- Mi okozhatta a kudarcokat?

- A lelki tényezők hiánya. Egyfolytában az foglalkoztatott „Mi van, ha nem lesz sikeres a regény?” „Mi lesz ha elbukik az ép soros irodalmi versenyen?” Hiányzott a sikerorientáltság, amikor feltétel nélkül hisz az ember a sikerben. A másik, hogy nem koncentráltam eléggé saját magamra. Az önbizalomhiány egyik jele a másik fürkészése. Egyfolytában a pályatársakat fürkésztem, nem saját magamra koncentráltam, hanem rájuk. Nem a saját előrelépésemet a saját sikeremet tartottam szem előtt hanem a más könyveiből épült falakat. Tele voltam negatív önbeteljesítő jóslatokkal: nem jók a regények, nem jó a témaválasztás. Hiába szuggeráltam magamba a sikert, ha legbelül nem hittem benne.

- Mennyiben segített a szerkesztő ezeket a fogalmazhatunk úgy kognitív hibákat legyőzni?

- Egyfolytában foglalkozott velem. Rengeteget leveleztünk. A soron következő regényt sorról sorra átbeszéltük. Feladatokat adott, s a feladatokon keresztül írtam át az új részt. Rajtam tesztelte a saját maga által létrehozott íróiskolát. Az egyedüli tanítványa voltam és ezzel a megfeszített munkával napról napra felépült a regény és felépültem én is. Vakon megbízom benne, a javaslatait gondolkodás nélkül betartom, mert tudom, hogy azért dolgozik, amiért én is. Már nem voltam egyedül. Az ötödik közös regényt követően vágtam bele az álmom megvalósításába. Megerősödve, felkészülten – a valós életrajzi, történelmiregények írásába.

- Nem vállaltál túl nagy terhet?

- Akkor már nem. Létrehoztam a Kriegsmarine-csoportot, melynek vannak álladó tagjai és vannak külsősök, akik munkájukkal ugyan szervesen segítik az enyémet, de a háttérben kívánnak maradni. Megnéztem, hogyan dolgoznak a külföldi nagy írók és a hazai lehetőségekhez mérten lemodelleztem a saját képemre. Egy szakértőkből álló csapattal dolgozom együtt, - az én saját csapatommal -, van szerkesztőm, vannak szakmai lektoraim, van fordítóm is és együtt készítjük elő az első haditengerészeti nagyregényt, hogy teljes egészében a német kiadó elé kerülhessen.

- Melyek voltak azok a tényezők, amik a változás felé indítottak?

- Egyértelműen az a pillanat, amikor felvállaltam a felelősséget a kudarcaimért. Nagyon dühös voltam, elsősorban magamra. Rájöttem, hogy az önbecsapás hatalmas csapda. Itt a kezdő író önbecsapásáról van szó. Család és barátok jóhiszemű tévútra vezetéséről. Kellett az a nagy pofon, az a kőkemény kritika. Felismertem a hibáimat és keményen elkezdtem ledolgozni őket. Megtanultam, hogy ne figyeljek görcsösen a többiekre, csak saját magamra. Ha ugyanis a pályatársakat lesem, nem marad erőm saját magamra.

- Mi volt az, amire a szerkesztő megtanított?

- Soha nem adhatom fel. Legyen bármilyen nehéz is a megoldandó helyzet, jelesül egy részlet, leírás, párbeszéd vagy szereplő bemutatása, maximálisan helyt kell állni. Évek hosszú munkája áll emögött, hiszen 2013 óta dolgozik velem. Ezek a mindennapos feladatok, beszélgetések adták azt a pluszt ami végül felépítette az önbizalmat bennem, egy erős mentális alapot adott az, hogy valaki hisz bennem, valaki csak velem dolgozik. Együtt mindent el lehet viselni. Megmagyarázta a kritikákat, és nem hagyott túlságosan örülni a jóknak, hogy azért a földön maradjak. Tökéletesen ismeri a hátrányaimat, tudja mit követelhet tőlem és tudja azt is mit nem fog tudni megváltoztatni. Mindig csak annyit kér tőlem, hogy írjak olyan jól, amennyire tőlem telik. Meg egy kicsit jobban. A másik, hogy olvassak. Rengeteget olvasok de az még mindig nem elég. Amikor már kiég a szemem, akkor elfogadható a helyzet.

- Mentálisan nehéz ennyire helytállni. Ki az, akiből erőt merítesz?

- Stephen King. Az életrajzi könyve az ágyam mellett van.

- Milyen új tanácsokat kaptál?

- A szerkesztőm sugallatára belevágtam a novellaírásba. Nagyon nehéz műfaj, piszkosul megszenvedek vele. Rendre tanulmányok kerülnek ki a kezem alól, melyek aztán később szelídülnek novellává. De minden évben elvállalom, mert a szokatlan kihívás is erősíti az embert, jelesül az írót. - Az emberek, ha az írót látják maguk előtt, rövidtávú sikerekben gondolkodnak. Mi a te elképzelésed? - Én mindig is hosszútávú célokban gondolkodtam. Tudatosan felépítettem az írói munkásságom regényeit is. Évtizedekre rúgó munkálatokról van itt szó, és én egyszerre három különböző sorozatot írok. A fő vonalam egyértelműen a haditengerészet, az a hiánypótló munkásság, amit ma a magyar irodalomban csak én végzek. Ez volt a célom: valami olyat írni, ami egyedülálló.

- Beszélhetünk itt a németországi kiadásról is?

- Hogyne. Az is a hosszútávú terv része. Az első két nagy lépcsőfokot már átléptem, azaz az első három lefordított fejezet alapján mindösszesen két nap alatt bekérték a regény többi részét elbírálásra. Jelenleg a fordítás oroszlánrésze zajlik és szeptemberben tervezzük kiküldeni a sorozat első részét. A kiadó tud a további öt kötetről is, de most elsősorban az a fontos, hogy egészében olvashassák a regényt.

- Évekről beszélünk, sőt évtizedekről. Elsőre nagyon hosszúnak tűnik ez az időszak.

- Az is. Pontosan tisztában vagyok vele. De ha a hátam mögött hagyott éveket nézem, szempillantás az egész. Nyolc regény, több novella, két életrajz már megjelent, további tizenegy már elkészült kézirat még várakozik. Valamint megvannak a későbbi vázlatos tervek. Ezt csak években mérhetjük.

- Mi az a három szó, ami erőt ad neked ezekhez az évekhez?

- Önbizalom, hit akarat. Pontosan az a három szó, ami annak idején hiányzott belőlem.

2.
- Mi a történelmiregény író szerepe? Mekkora a felelősség, hiszen XX.századi történelemről írsz?
 
- Fontos rögtön az elején leszögezni, hogy én magam nem vagyok történész. Történelem kedvelő történelmiregényíró vagyok, aki igyekszik egy adott történelmi kort közelebb hozni az olvasóhoz, új szemlélettel új megközelítéssel. A felelősség épp ezért óriási, különösen azért mert nagyon közeli és nagyon érzékeny témát és időszakot boncolgatok.
 
- Második világháború, német haditengerészet, adott politikai korszak. Önmagukban is hatalmas anyag hát még együtt. Miben más a te megközelítésed?
 
- A német haditengerészet, itthon még fel nem tárt terület. Mivel életrajzokkal foglalkozom elsősorban, ezért egyfajta rehabilitációs munkát is végzek. A hadihajók parancsnokainak bemutatása ugyanis szerves része a regénysorozatnak. Elsősorban az előítéleteket, a berögzött ismereteket szeretném lebontani, egy olyan közeget közelebb hozva az olvasóhoz, ami merőben szokatlan (lásd. nekünk jelenleg sem tengerünk, sem masszív haditengerészetünk nincs) és új ismeretekkel, új látásmóddal bemutatni a „német katonát”.
 
- Milyen kutatómunkát végzel ehhez? Imponáló az utószóban felsorakoztatott irodalmi anyag.
 
- A kutatómunka talán nem a legjobb elnevezés. Pontosan azért, mert én nem vagyok történész így valódi kutatómunkát sem végezhetek. A Kriegsmarine-csoporttal Veperdi Andrással az élen, igyekszünk a legtöbb hozzáférhető anyagot begyűjteni, melyek aztán szakmai fordításon esnek át, hogy a lehetőségekhez képest a legszélesebb palettával dolgozhassak. Gondolok itt az adott kor politikai, vallási, kulturális ponjtaira de nem hagyom figyelmen kívül a hétköznapok, a családok, vagy akár az ételek bemutatását is. Szokásokat és szabályzatokat tanulmányozunk, hogy a lehető legközelebb kerüljenek szereplőink az olvasóhoz. A regényekben felsorolt adatok valóban kutatómunka eredményei de azokat történészek, hadtörténészek, biográfusok írták előttem. Én íróként jól összeszedtem a sorozat számára mindazt, elolvastam és rendszereztem, ami már adott.
 
- A regények szereplői a rangsor valamennyi lépcsőfokát betöltik. Szándékos volt, hogy egyszerre több főszereplőt mutatsz be?
 
- Igen. Eredetileg is az volt a célom, hogy a hadihajón dolgozó emberek sokszínűségét, munkakörét bemutathassam. A regények főszereplői nemcsak a tisztek, hanem együttesen az egész állomány sőt kiterjesztve az elfogott angol hajók legénysége is valamint a háttérben odahaza munkálkodó politikai elit. Nincs kifejezett főszereplő, a parancsnok alakja csak vezérfonál. Egymásra hatnak, így csak egymással karöltve lehet teljes a kép.
 
- Fikció és valós történelem? Hogy áll ez a te esetedben?
 
- Ez egy fogas kérdés. Régebben hajlottam százalékokban kifejezni de ma már tudom, hogy ez sokkal árnyaltabb és bonyolultabb. Van egy adott történelmi kor – ráadásul az egyik legjobban dokumentált, különösen a legendás német precizitásnak köszönhetően – és vannak az úgynevezett fehér foltok. Bármennyi adatot és nézőpontot gyűjtök össze, magához a szereplőmhöz nem férhetek hozzá. Nem éltem át a vívódásokat, a döntéseket megelőző idegörlő perceket, nem ültem a nappalijában amikor a családjával beszélt sokszor épp utoljára. Csak megközelítőleg tudom rekonstruálni a legjobb tudásom szerint ezeket a pillanatokat, íróként visszaadni, kicsit beszínezni azokat a fehér foltokat. Még akkor is igaz, ha percre, másodpercre lebontva kapom meg az információt, ahogy pl. az a Bismarck vagy a Graf Spee történetében történt. A hajók csaknem minden egyes napját dokumentálták, nemcsak írásban de fotókkal – itt a legbőségesebb az Admiral Graf Spee esete. Önéletrajzok jelentek meg, első kézből átélt tapasztalatokkal, de azok az önéletrajzok csak egyetlen ember szemén át mutatták a történet egyes jelenetét. Íróként én az egész bemutatására törekszem, a lehető legjobban és közérthetően. A fikció pedig ad egy kis szabadságot a józan ész keretein belül. Akadt olvasóm, aki a kalandokat kevesellte, de hát azokon nem lehet változtatni, valósak, a kedvéért nem emelkedhet ki Godzilla a habokból. Más a bemutatott tisztet alázta, hogy nincs jellemfejlődése. Egykoron élt szereplőről beszélünk, akit kortársai szemén át láttam én magam is. Sajnálatos, de nem lehet a karakterből többet kihozni, mint ami adott. A fikciót én annyiban használom, hogy a szárazabb szakmai anyagot közelebb hozzam párbeszédek formájában és egy-egy szituációt, jelenetet elmélyítsek. Így összességében az olvasó mégis eljut abba a réges-régi nappaliba, hallhatja a beszélgetéseket, elmerülhet a vívódásokban.
 
- Mit gondolsz, hogyan hatnak a szimbólumok, politika, mindennapok bemutatása a mai emberekre?
 
- Kerülgetjük a témát, mint macska a forró kását, de nyugodtan mondjuk ki. A német nemzetiszocialista politikai éra alatt játszódó történelmiregényeket írok, ahol a legfőbb vezető Adolf Hitler. Történelemről, történelmi személyekről beszélünk és nem fétisről. Különben is a történelmet nem lehet letagadni, megtörtént. A regény szereplői is abban a korban éltek, sokan fiatal korukat tekintve csaknem bele is születtek. Igyekszem minden irányból bemutatni azt is, így pl. szemben London bombázásával a Gránátok a becsületért című regényben (Bismarck története) épp Berlin első meglepő bombázásáról írok. Láttatni akartam az ott élők döbbenetét, azt, ahogy megroppant a vezetőségbe vetett vak hit. A sorozat egyik kiemelt regénye lesz Erich Raeder a haditengerészet vezetőjének életrajzi regénye. Ő aztán igazán közel került a tűzhöz, részese volt az újbóli felemelkedésnek, az óhatatlan bukásnak, végigasszisztálta a napokat, éveket. Az előtte sorakozó öt regény abban az „összegzőben” domborít ki mindent. Ha pedig az olvasót zavarja a kor és a politika, majd szépen becsukja a könyvet.
 
- Lektűr, történelmi irodalom, történelmi regény. Hová sorolod a sorozatot?
 
- Nem igazán lehet beskatulyázni. Négy nagy erősségük van: egyszerre történelmi, haditengerészeti, életrajzi és hajózás-szakmai regények. Úgy gondolom egyformán fogja össze mind a négy elemet így aztán az olvasóközönség legszélesebb igényeit lefedheti.
 
A magyar történelmiregény írás a reneszánszát éli. Te mégis világtörténelemmel azon belül is német haditengerészettel foglalkozol. Miért?
 
- Mert elsősorban ez érdekel. Európa egyetemes történelme. Az író egy adott pillanatban megtalálja az őt érdeklő vonalat és azon kezd el munkálkodni. Nekem szerencsém volt, elég korán, már hetedikben rátaláltam és az évek során alaposan kiműveltem magam. Már csak rá kellett találnom a megfelelő közegre, így kerültem 2007-ben a TITHMHE berkeibe, majd életre keltettem a Kriegsmarine-csoportot, 2015-ben. Azóta egyfolytában hajózom.
 
 
Megtekintések száma: 73 | Hozzáadta:: Izzie | Címkék (kulcsszavak): történelem, Admiral Graf Spee, trt, Izolde Johannsen, TITHMHE, Csatahajó, hadihajó, Bismarck, Interjú, beszélgetés | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: