Belépés

Keresés

Naptár

«  December 2017  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Izolde Johannsen író honlapja
Péntek, 2024-03-29, 5:59 PM
Üdvözöllek Vendég
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS

Blog

Főoldal » 2017 » December » 28 » Interjúk 2011-2016-ig
10:54 PM
Interjúk 2011-2016-ig

Regényeim a Moly felületén:

 

Interjúm a "Besi" Bessenyei György Gimnázium diák-újságírójával Vincze Tamással

Letöltés:

A Penna magazin hasábjain Kiss Tamás (Krystohans) beszélgetett velem:

Letöltés:

A Hiddenworld magazin 2013-as nyitószámában!

Letöltés:

 

Olvasható interjúim:

Az Underground kiadó új blogos felülete:

Kérdezz-felelek

Az interjú

Orbán Erikával az "Alkotónők online magazin" főszerkesztőjével

Misztikum és romantika

 

Izolde Johannsen történetei olyan fantasztikus világba repítenek el bennünket, hogy aki egyszer megtapasztalta e világ gyönyörűségeit, máskor is szívesen alámerül benne. Az írónővel beszélgetünk az írásról, nőségéről, a jelenéről, s a jövőjéről.

Honnan a misztikum, a romantika ilyen fokú szeretete és ismerete?

(Iz.) Gyermek és ifjúkori olvasmányaimban gyökerezik a romantikus énem. Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Victor Hugo, a két Dumas és később Remarque keserédes regényein nőttem fel. A fantasy vonalat nálam Wayne Chapman, Robert Silverberg és Robert E. Howard képviselte. De mindenképpen hatottak rám az operák is, elsősorban Verdi Trubadúrja, annak a története indított el a kalandregények megírása felé.

 

Ha a könyvei borítóját megnézzük, dominál rajtuk a fekete és a piros. Ez tudatos választás? Úgy értem, utal ez a könyvben zajló eseményekre?

(Iz.) A kárhozat éjjele vámpírsorozat, történelmi köntösbe bújtatva. Az örökös sötétet jelképezi a regények fekete alapszíne, míg a „Rómánál” a vörös vérfoltok egyrészt a vámpírlét alapvető szükségletére utalnak, másrészt az elnyomottak szenvedéseire, mert a főszereplő kelta rabszolgaként élt a köztársaság éveiben.

 

Miért pont ezek a kissé misztikus, esetleg máig homályba merülő események – lásd Kennedy gyilkosság -, mozgatták meg a fantáziáját?

(Iz.) Magányos gyermek lévén időm javarészét könyvtárban töltöttem a történelmi könyveket, életrajzokat olvastam óraszám. A sorozatban aztán a számomra legizgalmasabb pillanatok, rejtélyek, összeesküvések, csaták és szerelmek visszaköszöntek. Minden részben van egy általam különösen kedvelt történelmi epizód, a „Róma” esetében ez Pompejii tragédiája, míg az „Angliában” az első boszorkányperek, illetve a készülő harmadik részben, ami a „Franciaország” alcímet kapta, III. Richárd uralkodásának izgalmas évei jutnak főszerephez.

 

A karakterek, a jellemek mennyire kerülnek ki az ön környezetéből? Vagy abszolút kitalált emberekkel van dolgunk?

(Iz.) A romantikus kalandregények szereplői nem köthetőek senkihez, érdekességképpen megemlíteném, hogy előszeretettel választok főszereplőt foglalkozás után, azaz a most megjelent „Titokzatos felcser” hályogkovácsa után könnyen előfordulhat, hogy egy vagyonát vesztett nemesember történetét egy seprűkészítő kalandos életútja követ majd. A történelmi fantasy sorozatban azonban felbukkannak valós történelmi alakok, szituációk és helyszínek itt azonban már érvényesül az írói szabadság és a fantázia.

 

Családanyaként, dolgozó nőként, hogyan tud az írásra időt szakítani?

(Iz.) Régebb óta foglalkozom írással, mint ahogy nagy boldogságomra családot alapíthattam, így a gyermekeim már ebbe a kialakult életritmusba születtek, teljesen elfogadták. Civil életemben igyekszem a munkát és a regények világát szétválasztani, de a kórház kapuján kilépve már a történetek folytatásáé a főszerep.

 

Hogyan viszonyul a család az „író anyához”?

(Iz.) Fiam elég idős ahhoz, hogy elkezdhette a fantasy sorozatot, nagyon tetszik neki, főként, amikor már számára is ismert tanult korszakhoz ér és egy teljesen új szemszögből olvashatja azt a pillanatot, amit az órákon néha csak egy évszám, vagy egy-két bekezdés jellemzett. Kislányom számára még erősen korhatáros a történet, férjem ugyanakkor szintén nagy kedvvel olvassa a készülő kéziratokat és mindenben támogat.

 

Van esetleg kedvenc története, szereplője? Ha igen, ki vagy mi az, és miért?

(Iz.) Az életrajzokért továbbra is rajongok, ezekből is a legkedvesebb számomra Barabás Tibortól a Michelangelo élete című regény. Mindaz a küzdelem, szenvedély, benne van, ami a művészeket jellemzi, a sikerekkel és hullámvölgyekkel teli pálya és a vágy, hogy adhassanak valamit az utókornak. Ugyanezek az érzések hajtanak engem is.

 

Valamit elárulna a következő könyvéről?

(Iz.) A romantikus kalandregény sorozat következő része „A Lamarr-ház átka” egy testvérpárról szól, akik babonák fogságába esnek és végül már a saját életben maradásuk a tét. A Kárhozat éjjele sorozat soron következő része a „Franciaország” pedig a 100 éves háború és az azt követő Rózsák háborúja évtizedeibe viszi el a kedves olvasót.

 

Orbán Erika

 

 

Nikivel a HW Magazin szerkesztőjével:

A Caspar-sztori

N: Először is el kell mondanom, hogy régen olvastam magyar szerzőtől ennyire jó könyvet. Caspar személyisége elvarázsol. Érdekes, olykor komolytalan, lelkiismeretes, és vámpír létéből kifolyólag nagyon is összetett karakter, akinek megvan a maga sötét oldala és a démonai. Mi vezetett ahhoz, hogy egy ilyesféle karaktert formálj? Milyen kapcsolat fűz Caspar-hoz? Persze A Caspar-sztori az író szemszögén keresztül-ben elég átfogóan mesélsz róla, de most ennyi visszajelzés után, gondolom, benned is egy újabb kép formálódott róla. Általában a visszajelzések után az ember újra átgondolja, hogy mit lehetett volna, mit kellett volna még írni, vagy mit nem. Szóval változott a karakterről kialakított képed? A hozzá fűződő „viszonyod”?

Iz: Először is nagyon köszönöm a lehetőséget, megtisztelő és nagyon-nagy öröm, hogy elsőként a HW magazinban adhatok interjút. Különösen azért mert a mi csoportunknak íróként sokat köszönhetek, barátokat és olvasókat szereztem az elmúlt évek során. Itt jegyezném meg, hogy SgtGiggsy készítette a Caspar-sorozat összes borítóját, amit ezúton is köszönök neki! Caspar nagyon régóta része az életemnek és a mindennapjaimnak. A figura kora közben ténylegesen elérte a tizenöt évet, amennyi idős a szereplő, emberi korát tekintve. Talán éppen fiatal kora miatt már sokszor virtuális gyermekemként gondolok rá és néha hajlamos vagyok elfelejtkezni róla, hogy ő a történet szempontjából csupán létező. Létező, de nem ember. Szörnyeteg, egy megkapóan bájos gyermeki arc mögé bújva. Épp ez a félelmetes benne. Ugyan ki tartana egy az utcán kóborló gyermekkorból alig kinőtt ifjútól. Ez azonban megtévesztő. Kedvelem őt, de ismerem sötét és vad oldalát is. Olyan, akár egy tejen nevelt oroszlán. Soha nem lehet tudni, mikor tör elő arca mögül a démoni fenevad. A karakter egyébként folyamatosan alakul, egyrészt az adott történelmi kor alakítja, másrész, ahogy „korosodik” úgy változik a világhoz és a halandókhoz fűződő viszonya.

 

N: Ha hasonlítani kellene valakihez Caspar lényét, akkor lenne valaki, akihez kötnéd?

Iz: Olvasmányaim és filmélményeim összességéből született meg. Igazán három tényezőt és alakot emelnék ki a nagy egészből, akiknek köszönheti létrejöttét. Az első Spartacus, akinek legendás tettei mögött felfedezzük a szabadságért, méltóságért és emberhez méltó halálért harcoló rabszolgát. Caspar is rabszolga és ennél fogva egészen különös szemszögből ismerhetünk meg sok mindent a történelmi eseményeken végighaladva. Sokat jelentett a 94-es Interjú a vámpírral, ahol először láthattunk gyermeki testben létező vámpírt, Claudiát. Hihetetlen távlatokat nyitott meg a tudat, hogy nemcsak felnőtt lényekkel, hanem adott esetben gyermeki alakkal is írhatunk, írhatok vámpírtörténetet. Végezetül a harmadik legfontosabb tényező a Kaméleon filmsorozat figurája Jarod volt, aki egy elzárt élet után immáron felnőttként megszökik, de mégis gyermeki csodálkozással tekint az őt körülvevő világra. Caspar a gall rabszolga, éppilyen elzárt élet után szabadul, külsőre megmaradva tinédzsernek, hiszen holta után örök életet nyerve, teste már nem változik tovább.

 

N: Nehéz felépíteni egy karaktert, aki kellőképpen ütős és hasonlít egy valós emberi jellemhez. Caspar-t mennyire volt ügyes-bajos megalkotni? Merítettél valamennyit más vámpír-történetek karaktereiből?

Iz: Caspar régimódi vámpír. Értem ezt az alatt, hogy a 2000-es éveket megelőző könyv és filmélményekre támaszkodtam és ezek óhatatlanul elkísértek a regények írásakor. Tizenéves korom óta érdekel a valós történelem, a fantasztikum, a mitológia, a különböző kitalált lények kutatása és a halál mint fogalom. Az elmúlás valljuk be, életünk központi kérdése. Caspar nagyszerűsége az, hogy számára megadatott a visszatérés, igaz ezt egy szörny alakjában tehette meg. De mégis legyűrte a halált és kapott egy újabb esélyt. Inkább az volt nehéz esetében, hogy ifjúsági kalandregényeim szereplői mind felnőttek és minden egyes történetnek, más a főszereplője. Ellenben a történelmi-fantasy sorozat 8 regényen keresztül egyedüli főszereplőként ő maga uralja a történetet és annak ellenére, hogy külseje változatlan, belül nagyon is öregszik. Nagyon nehéz ezt a folyamatot ábrázolni, hogy egy ősöreg lélek van bezárva egy gyermeki testbe és csak a szeme mutatja a múló időt és a gondolatai.

 

N: Ha Caspar létező személy lenne, mit tennél, ha megjelenne a küszöbödön?

Iz: Komolyan frászt kapnék. Ellenben a történet vérfarkasaival, őt nehezen lehetne egy hidegtállal asztalhoz csalogatni, szóval bajos lenne megvendégelnem, vagy hiába is kínálnám egy csésze forró kávéval, azt legfeljebb ide-oda tologatná az asztalon. Néha az élőknek szerencséjük van vele, szimpatikusnak tartja őket, vagy akad egy olyan kapocs, ami lazán de összeköti őket, így ezeknek a halandóknak esélyük van másnap is felébredni. Bíznék benne, hogy engem is a listára vesz és nem két szemfoggal a számban ébredek másnap egy helyes kriptában.

 

N: Vacsorameghívás. Kik lennének azok a karakterek más írók tollából, akikkel együtt töltenél egy estét? Persze Caspar társaságában is. Szóval itt szempontként tartom még azt is, hogy Caspar-nak kivel lenne célzatos találkoznia.

Iz: Lee Child Jack Raecher nevű szereplőjének nagyon örülnék, az ő rettenthetetlen figurája Casparnak is imponálna. Aztán Stephen King Michael Noonan nevű írója is nagyon érdekelne, de akkor a fiúkat kiküldeném levegőzni, mert az írásról beszélgetnénk óraszám, ami egy volt katonai nyomozót és egy vámpírt vajmi kevéssé érdekelné.

 

N: A könyvek felölik a mi kétezer évünket is. Mennyi munkával járt egyes történések pontos felkutatása? És a későbbiekben azok feldolgozása?

Iz: 1997 óta dolgozom a történeteken akkor készültek el az első vázlatok és akkor rendszereztem az évek alatt felgyülemlett ismeretanyagot a 8 regény részeibe. Azóta is dolgozom rajtuk folyamatosan, ide-oda ugrálva, kiegészítve és átírva. Azért is örülök, hogy a 2. rész pontos megjelenése még csak annyi, hogy 2014, mert bőven van még mit átírni, beletoldani vagy éppen kivenni. Igazából legbelül számomra talán nem is lesz készen soha a sorozat, és még a megjelenés után is biztosan lesz bennem olyan késztetés, hogy ezt vagy azt a történelmi részt még de jó lett volna bemutatni Caspar szemszögéből. Így aztán még lesznek ókori részek a további regényekben, mert az elsőből rengeteg érdekes rész kiszorult hely híján.

 

N: Én személy szerint a nyolcadik könyvet várom a leginkább. Korban az van hozzánk a legközelebb, Caspar-nak pedig az lesz a „legtávolabb”. És ugye Amerika mindig is fogós kérdés volt és lesz a vámpírok számára. Caspar-t mennyire fogja befolyásolni az életkora abban, hogy részese legyen-e vagy sem a világunknak?

Iz: 1963-ban ér véget valós történelmünk bemutatása. Ismerni fogja már az akkori kor legújabb vívmányait, figyelemmel kíséri az űrprogramot, lesz tévéje és lemezjátszója de soha nem ismerheti meg jelen korunk csodás technikáját, vagy akár a mobiltelefont. Amerika egyébként különös szegletet foglal el nem létező szívében, mert a kultúrára, újdonságra és a jövő érdekességeire éhesen naprakész már a felfedezések korában is, térképeken s majdan személyesen is követi a városok, államok kialakulását,s a mindenkori politikát. Fontos leszögeznem, hogy Caspar és a sorozat fiktív illetve a többi nem emberi szereplője csak kísérői a történelemnek, nem alakítják azt. Nem ő fogja Néróba döfni a kést, ahogy nem ő kaszabolja le III. Richárd angol királyt sem a csatatéren. Csak szemléli az élők világát, mintha párhuzamos világban mozogna. Az életkora pedig, ahogy haladunk előre a történelemben egyre több buktatót fog elég gördíteni, gondoljunk csak a majdani jogosítvány megszerzésére, vagy akár a második világháborús hadszínterekre.

 

N: Ha megálmodnál egy könyv terjedelmű történetet egy mellékszereplődnek, akkor ki lenne az? (És miért?)

Iz: Pollio Cornelius Quintus lenne az a római praetorianus, aki túlélte a IX. légió rejtélyes eltűnését, de nem éppen abban az alakban tért vissza, amiben elindult a pikt rengetegbe. A római katona ugyanis vérfarkas lett és övé a másik kedvelt figurám, a vámpír mellett.

 

N: Egy könyv megírása nem könnyű dolog és elég sok időt vesz igénybe. Mennyire volt nehéz beiktatni még az írást is a mindennapjaidba?

Iz: Oly régóta írok, hogy részese lett mindennapjaimnak. A családom elfogadta a gyermekeim pedig már ebben nőttek fel. Ha éppen hangos párbeszédet hallanak a konyha felől, ahol éppen főzök, akkor mindig megjegyzik: Anyu éppen Casparral vagy a soros fejezet egyik szereplőjével beszélget. Vagy egyszerre többel is. Na akkor nagy a hangzavar.

 

N: Végezetül az érdekelne, hogy mit üzennél azoknak, akik könyvet szeretnének írni és talán még ki is adni azt?

Iz: Azt üzenem, hogy az ember merjen álmodni. Merjen nagyot álmodni. Sok munka és még több kitartás kell hozzá, elviselni a visszautasításokat, a zsákutcákat, a negatív véleményeket és adott esetben a reménytelenséget. De az álmok épp azért csodálatosak, mert igenis valóra válnak. Nekem az Underground kiadó munkatársai bizonyították be elméletem igazát. Nagy bizalommal ajánlom mindenkinek, aki könyvkiadási tervet dédelget. Köszönöm Niki az érdekes kérdéseidet és nagyon örülök, hogy elvállaltad az interjúzást. Köszönöm a Magazin minden munkatársának a lehetőséget és remélem, hogy a regény soron következő része az „Anglia” sem fog csalódást okozni.

 

Salera Matthews-zal:

Római szemfog, modern vér

"Caspar Stockholm- szindrómás"

 

Salera (S): Honnan jött a névválasztás?

Izolde (Iz): Az Izolde Johannsen nevet azért választottam, mert kevés szabadidőmben a II. Világháborús német haditengerészet történetét kutatom, elsősorban életrajzokat, illetve a hajók történetét. Ezért választottam német keresztnevet, a vezetéknév északi formája meg jött vele.

S: Innen ered a szenvedélyed a kelta kultúra felé, hiszen az valahol a német ősének számít, nem de?

Iz: Európában valóban sokfelé éltek kelták, talán a legismertebb a brit vonaluk. Caspar a Kárhozat éjjele főszereplője azonban a mai Dél-Francia területekről, azaz ókori nevén Galliából származik.

S: Mi adta az alapötletet? Miért pont Róma?

Iz: A regények korszakokat jelölnek, a történet maga Arelatumban, a mai Arles város közelében kezdődik. Így a "Róma" a köztársaság éveitől egészen a Nyugat-Római Birodalom összeomlásáig tartó évszázadokat meséli el, valamint kitekint az azt követő évekre, az 543-as nagy konstantinápolyi pestisjárvánnyal ér véget az általam bemutatott történelem első részének regénye. Az alapötletet az adta, hogy nem olvastam még olyan vámpírsorozatot, ami felvázolta volna az egyetemes európai és amerikai történelem jeles avagy épp kevéssé ismert epizódjait. Ki más lenne alkalmasabb erre, mint egy halhatatlan főszereplő? Így belevágtam.

S: A római és görög kultúrát sokszor tükörképként mutatják be egymásnak, nem lett volna egyszerűbb, ha a görögök felé tereled az olvasót?

Iz: A görög kultúra a sorozat szerves részét képezi, lévén a vámpír a hellén rabszolgáknak köszönhetően ebben a vallási nézetben nő fel, saját kelta istenhitét csak később ismeri meg. Ugyanakkor nagy szenvedélyem a római birodalom és a császárok kora, ezért esett erre az időszakra a választásom. Én azonban nem úgy mutatom be a római évszázadokat, ahogy eddig tették. A főszereplő rabszolga státusza merőben új szemszögből láttatja mind a szereplőket, mind a helyszíneket s így maga a vámpírábrázolás is eltér az eddigiektől, lévén a vámpírokat előkelő nemeseknek ismertük idáig.

S: Caspar ugye rabszolga, szándékosan nem egy nemessel kezdted a történetet? Tehát volt némi belső motiváció abban, hogy honnan induljon a karaktered? Ez szerinted sokat hozzátett Caspar személyiségéhez?

Iz: Ez nagyon fontos tényező. Sok olvasó kifogásolja Caspar cselekedeteit, a halandókhoz való hozzáállását, a kegyetlenségét. Gondoljunk bele abba, hogy egy mindösszesen tizenöt éves fiúról van szó, aki elzártan élte életét, egy tanulatlan szerszámként, s gazdái kiirtották a törzsét, állandó megaláztatásban tartják, uralják a szükségleteit, és bármelyik pillanatban megölhetik. A lelke már emberként is megnyomorodott és az átalakulást követően ez az amúgy is eltorzult személyiség hirtelen hatalomhoz jut. Csoda, hogy nem falja fel egy ültő helyében a fél birodalmat. A rómaiak iránt érzett elvakult gyűlölete a sorozat fő mozgatórugója, mely az idő előrehaladtával mindig új és új színben, vagy párhuzamban bukkan fel.

S: Ha már említetted, hogy mindössze tizenöt éves. Más vámpír filmekben ha egy fiatalt harapnak meg, az úgy is marad értelmi szinten. Caspar azonban nem így van. Ezzel is ki akartál tűnni a többi vámpíros regénytől?

Iz: A vámpír, mint mitológiai lény, nincs keretek közé szorítva, így én megteremthettem a saját univerzumomat mellette az ún. félvér népekkel, alakváltókkal, vérfarkasokkal melyek szintén eltérnek az eddig olvasottaktól. A vámpír és a többi lény képes a fejlődésre, folyton változik az élőkhöz való viszonya. A tanulatlan rabszolga az első kétszáz évét javarészt tanulással töltötte és ez ami eleinte kényszer volt, később szenvedélyé vált, ahogy öregszik, egyre nagyobb élvezettel figyeli az újításokat, felfedezéseket. Kedveli az építészetet, a művészeteket és a politikát is.

S: Ezek szerint te meg akartad mutatni a sztereotípia mögötti lényt. A szörnyeteg mögötti embert, ha így akarunk fogalmazni?

Iz: Igen bármennyire is berzenkedik ellene, Caspar egy emberérzésű szörnyeteg. Maradt benne emberség, mélyen elrejtve ott pislákol a szeretetre vágyó és szeretni képes emberi arca. Sajátos értékítélete van, ami abban nyilvánul meg, ha két halandó körül kell választania, azt ragadja el, akinek hosszú bűnlajtroma van és az ártatlant futni hagyja.

S: Caspar és az úrnője szerelem. Ez mennyire valós? Hiszen amikor a Mester meg akarja ölni Drusillát, Caspar megmenti a lányt. Számára ez több lett volna, mint szerelem? Vagy csak belefáradt az örökös harcokba?

Iz: A római úrhölgy éppolyan fenyegetés számára, mint a gazdája. Caspar mai szóhasználattal Stockholm-szindrómás. "Szeresd a rabtartódat és akkor túlélheted." Egyfelől ez motiválja, és hinni akar abban, hogy van számára más lehetőség. Amikor világossá válik, hogy nincs, hogy senki nem mentheti meg a végtől, akkor ha már magát nem is, a lányt megmenti. Ez az ő ajándéka, egy élet, az övé helyett.

S: Akkor feltételezhetjük, hogy a Mester felé is egyfajta Stockholm szindrómája van?

Iz: Igen. Tulajdonképpen az egyik függőségből a másikba került, azonban az új létezésben már megvan a lehetősége a függetlenedésre, az önállóságra a szabad döntésre. A térítőtől való leválás egyfajta természetes folyamat, igaz esetükben ez tragikusan máshogy történik.

S: Mit gondolsz, ez a függőségből függőségbe mennyire jellemző a mai társadalomra?

Iz: Ha nem is ennyire kisarkítottan és ilyen komor, vad díszletek között, de az élet megannyi területén jelen van. A kárhozat éjjele sorozat nem rózsaszín lányregény, senki ne várja az eddig megismert romantikus vérszívókat lapjain. Valós történelmünk epizódjai, szereplői sokszor kegyetlenebbek, mint a kitalált nem emberi főszereplő tettei, vagy gondolatai.

S: Mit gondolsz, egy mai olvasó számára mit jelképezhet Caspar figurája?

Iz: A vámpírt a maga tényleges valójában. A korlátok és szabályok nélkül létező vonzó és egyben félelmetes lényt, aki a világon egyedüliként valóban az emberre vadászik. A sorozat vérszívói a klasszikus vonalat képviselik, azaz nem szégyellnek használni a szemfogaikat. A vámpír egyes nézetek szerint önmagunk gonosz kivetülése, az a személy, akit nem köt gúzsba semmiféle társadalmi elvárás. Több és nagyszerűbb egy halandónál és ezzel pimasz módon tisztában is van.

.......................................................................................

Bús Nikolett Judittal

Izolde Johannsen – „Azért írom így, mert én egyik szereplőm sem vagyok…”

BNJ: Izolde Johannsen neve azok számára ismerős lehet, akik szeretik és kutatják a magyar írók tollából született történelmi regényeket. Személyes tapasztalatairól, munkásságáról kérdeztem az írónőt.

Miért kezdtél el írni?

Iz: Mindig is szerettem az irodalmat és a történelmet, különösen az európai középkor és később a francia forradalom ragadott meg. XVI. Lajos király szökése adta meg azt az alapot, hogy bemutassam az egyetemes európai és amerikai történelmet. A misztikus fantasy-sorozat (A kárhozat éjjele) egy vámpír szemén át meséli el az ókortól 1963-ig tartó időszakot, bemutatva jeles és kevéssé ismert eseményeket. A romantikus kalandregényeimben pedig kalandos élettörténeteket mesélek, s ezekben a regényekben nincs semmi misztikus, szereplői éppúgy szeretnek, gyűlölnek, ármánykodnak és vigadnak, mint mi, emberek. 1997 óta foglalkozom regényírással, a két sorozat történetei felváltva készültek.

 

BNJ: Gondolkodtál már azon, hogy emellett a két sorozat mellett belekezdesz valami másba? Egy újabb sorozatba, ami az eddigi munkásságodhoz képest szokatlan? Esetleg, hogy Caspart (A kárhozat éjjele) korunkban is elhelyezed, ha nem is egy regény, akkor talán egy rövidebb történet vagy egy novella erejéig?

Iz: Amíg nincs meg a tervezet, amit a sorozatok végleges lezárása jelent, addig nem tudok újba kezdeni. A későbbiekben olyan történelmi regényt tervezek írni, amiben nincs misztikus vonal, csak néhány fiktív szereplő és a két regény két különböző történelmi korban játszódna. Az egyik az ókorban, Caligula idejében, a másik pedig a II. világháború nyitó évében, 1939-ben, és az Admiral Graf Spee csatahajó története lenne. Caspar jelen időbe helyezése több olvasóban is felmerült, mindenesetre elgondolkodtató javaslat…

 

BNJ: Miért éppen Caligula és az Admiral Graf Spee zsebcsatahajó történetének idejébe kalauzolnád az olvasót?

Iz: Az ókori római császárok közül Caligula uralkodásának négy éve olyan izgalmas időszakot ölel fel, ami önmagában is figyelemreméltó. A történetet a császárt meggyilkoló praetoriánusok szemszögéből mutatnám be, mi vezetett végül ahhoz, hogy önnön testőrsége fordult ellene. A csatahajó és kapitánya életrajza pedig egy olyan korrajz lenne, amiben még élt a régi császári morál és a tengereken harcoló felek az utolsó napokat élték a becsület és a tisztelet oldalán. Nem csak a szárazföldi hadszíntér létezett, hanem ugyanolyan küzdelmeket vívtak a világtengereken is.

 

BNJ: Mindkettő nagyon izgalmasan hangzik, és még növeli is az olvasás élményét, ha valaki igazán rajong a történelemért. És éppen ezért merem megkérdezni, hogy volt-e olyan, aki azt mondta, hogy ne bolygassuk a történelmet azzal, hogy egy kicsit fantáziadúsabb szintre emeljük? Aztán persze ott vannak még a mesésebb történelmi alakok, akik feltámasztásával szintén nagyot lehet alkotni. Van olyan személy, akinek létezése nem bizonyított, vagy éppenséggel az, viszont az életéről nem tudni sokat, és szívesen írnál róla?

Iz: Nem akadt ellenzője, de olyan igen, aki azt olvasta volna, hogy a vámpír alakít a történelmi eseményen. A sorozat érdekessége pont az, hogy a főszereplő nem avatkozik be a történésekbe, nem alakítja a valós történelmet, csak "átéli", már ha ez a szó leírható egy vámpír esetében. Pont XVI. Lajos és kora szerepel a sorozat ötödik részében, amit egyrészt nagy örömmel, másrészt egyfajta meghatottsággal írtam. A vérpad felé vezető események láncolatát a Napkirály trónra lépésétől. Az ötödik regény ugyanis a Lajosok korába viszi az olvasót.

 

BNJ: Elég nehéznek hangzik azért. Sok kritériumnak kell megfelelni egy történelmi regény során. Nem engedheted meg magadnak, hogy pontatlan legyél. Mennyi időt vesz igénybe felkészülni egy-egy kor kiépítéséhez? Miket szoktál segítségül hívni? Milyen nehézségekkel találkozol írás közben?

Iz: Itthoni, nagy könyvgyűjteményem az évek során óhatatlanul a történelmi korszakok irányába bővült, kiegészítve hadászati, építészeti, művészeti könyvekkel. Amit nem találok, a közelemben lévő két könyvtárban fellelem, vagy antikváriumból szerzek be könyveket. Lektorom pedig árgus szemmel keresi az eltéréseket, sokszor ő maga is a segítségemre van egy-egy kornál, vagy akár csataleírásnál. A nehézségek a már késznek hitt kézirat lektoráltatásánál kezdődnek. Az a munka oroszlánrésze: újraírni, átírni, megválni szereplőktől, részektől, vagy akár teljes fejezettől.

 

BNJ: Volt olyan karakter, akitől meg kellett válnod időközben, de nem szívesen tetted?

Iz: Volt, de őt azért kellett kiírni, mert a történet szempontjából nem tett hozzá többletet. Sajnáltam, de be kellett látnom, hogy csak az oldalszámot foglalta. Viszont akadt olyan, akit kiírtam és áttettem egy másik regénybe. Ott remekül megállta a helyét.

 

BNJ: És te magad hogyan állod meg a helyed? Hogyan egyezteted össze az írást a családi élettel és a munkáddal?

Iz: Előbb kezdtem a regényírást, mint ahogy családot alapítottam. Ők már azt szokták meg, hogy én éjjel nem alszom. Nappal kórházi asszisztensként dolgozom, éjjel válok íróvá. Nehéz, hiszen nekem a családomról is gondoskodnom kell, egyszerre vagyok önmagam hátországa, feleség, anya, dolgozó nő. Kevesebb az időm mindezekre, mint szeretném.

 

BNJ: És mégis sikeresen megoldod. Tizenöt történet Kobzos éneke főcímmel, nyolc pedig a Caspar-ciklusban. A magánélet mellett milyen írónőnek lenni Magyarországon? Mik a tapasztalataid?

IZ: Saját zsáneremben, a történelmi misztikus fantasy írásában a kevesek táborát erősítem. Az Underground kiadó égisze alatt jelennek meg a regények, ez a magánkiadó elsősorban internetes felületet biztosít. Egyelőre nem járok előadásokra, a már említett időhiány miatt. Nagy álmom, egyszer majd az írásból megélni, ezért aztán képzem magam és tanulok. Évente két regényt tervezek megjelentetni, így lassan teret és olvasótábort nyerhetek.

 

BNJ: Mesélnél egy kicsit a misztikumhoz való vonzódásodról? Mi az, ami ebbe az irányba terelt?

Iz: Az első misztikus regény, amit olvastam, egyben az első volt, amit saját zsebpénzemből vettem. Robert Silverberg Lord Valentine kastélya lenyűgöző világot varázsolt elém. A kárhozat éjjele misztikus lényei ismert alakok, vámpírok, vérfarkasok, alakváltók, sellők, mégis igyekeztem új, önálló világot alkotni számukra, ami azonban belesimul az emberi környezetbe. Mivel nincsenek egységesen lefektetett szabályok, ezért például a félvér, olyan, mint vérfarkas és egyéb más alakváltó szereplők, 2-300 évig léteznek a sorozatban, így egy-egy tagjuk hosszasan szerepelhet a fő és főbb szereplők mellett. Így a történelmi és a misztikus vonal egy új elegye született meg a sorozat személyében.

 

BNJ: És ezek a szereplők mennyire valósághűek? Vannak közülük olyanok, akik személyes tapasztalat után, egy közelebbi vagy futó ismerős nyomán születhettek meg?

Iz: Emberiek nincsenek. A szelídebb vérfarkasok egyes viselkedési formái a németjuhászommal eltöltött tizenkét év visszatükröződései. A főszereplő alakja pedig olvasmányélmények sokaságának köszönheti létét, úgy, mint Spartacus, Kaspar Hauser és az Oroszlánszívű fivérek gyermekszereplői. Vagyis egy rabszolga, aki elzártan élt tizenöt éves koráig és gyermeki korban éri a halál. Egy tinédzserkorú vámpír… több mint hátborzongató.

 

BNJ: És neked, mint írónak, milyen belehelyezkedni ebbe a tizenöt éves testbe, aki azért valljuk be, minden regénnyel egyre idősebb lesz? Hogyan alakul/alakult a regények előrehaladtával a hozzá való viszonyulásod? Elvégre Caspar sok olyan dolgot követ el, ami nem emberi. Téged ez hogyan érint? Persze, te írod, de mégis te vagy az, aki először tapasztalja ezt a fajta kegyetlenséget, ami néha a szereplőkből sugárzik.

Iz: Érdekes a vele való munkakapcsolatom. Azért írom így, mert én egyik szereplőm sem vagyok. Épp ezért írom szigorúan E/3. személyben a történeteket. Néha imádnivaló, de még többször ördögien kegyetlen vagy éppen kiszámíthatatlan. Köszönhető annak, hogy egy kiforratlan kamasz, illetve egy bosszúvágytól hajtott rabszolga, és elsősorban vámpír. Az egyedüli lény, ami ténylegesen emberre vadászik. Ragadozó és ezt soha nem szabad elfelejteni, nem szabad bedőlni a helyes kis arcának. Caspar alakjában vissza akartam hozni a vámpír – mint misztikus irodalmi alak – valódi, romantikától mentes valóját. Nem ölelgetni való szépfiú, gyilkolásra termett lény. A kamasz fiú arca mögé bújt lélek valóban öregszik és ez számomra is nagyon érdekes. Főként idős betegekkel foglalkozom, figyelem a gesztusaikat, a mozdulataikat, a bölcsességüket és a szemüket. A tekintetükben benne van minden. Így a fiatal fiú arcából egy lassan 1800 éves, sokat tapasztalt szempár néz vissza ránk.

 

BNJ: Mindenféleképpen elgondolkodtató. Olvasás közben valamilyen szinten belehelyezkedünk, néhol elborzadunk, együtt érzünk, és ez az, amit egy könyvtől igazán elvárhatunk. Te magad támasztottál elvárásokat, vagy egyszerűen csak írtál és útközben forrta ki magát a történet?

Iz: A vezérszál mentén haladok, de a történet menete naponta alakulhat. Sok olyan szereplő, csata, ármány és nem várt jelenet színesíti, ami a vázlatban nincs meg. Ettől olyan izgalmas még nekem is. Az ajtón, amit kinyitottam, néha nem szabhatom meg, mi jön át, mert a történelem gyönyörű csarnokának nem csak díszes termei vannak. Léteznek sötét és hideg folyosók, lezárt ajtókkal. Caspar időnként elgondolkozik azon, ki is a szörnyeteg valójában: ő, vagy a halandók világának épp soros szereplője.

 

BNJ: Te pedig élvezettel veszed ezeket az akadályokat, akárcsak az olvasók. Számodra mit jelent írni? Milyen érzés a gondolataidat, valamilyen szinten önmagadat megosztani másokkal?

Iz: Nagyszerű érzés, hogy egyre többekhez jutnak el a regények. A visszajelzések egyértelműen arra utalnak, hogy szeretik és érdekesnek találják a kétféle témakör, a történelmi kalandregény és a vámpír-irodalom összefonódását. Sokan már az első rész olvasása alatt érdeklődni kezdtek a valós történelmi személyek és események iránt. Ez volt a célom, és a visszajelzések nagy örömmel töltenek el. A romantikus regények csupán szórakoztatni akarnak, nincs bennük "oktató jelleg", ha csak az nem, hogy némely foglalkozás bemutatása pl. hóhérok, felcserek (A titokzatos felcser) alaposabb képet rajzol eléjük. Bízom benne, hogy valamennyi történetet sikerül elmesélnem az évek során…

 

Írta: Bús Nikolett Judit

 

Olvasóim kérdeztek:

 

Mini-interjú ezúttal Kari kérdez:

- Írói álnevet használsz. Kötődik ehhez valami meghökkentő?
- Igen. Egyszer megjegyezték, hogy norvég létemre milyen jól beszélek magyarul.

- Mivel bántottak meg a legjobban?
- "Könyvet írsz? Ugyan! Írni bárki tud."

- Mire vagy a legbüszkébb eddigi pályafutásod során?
- Arra, hogy a könyveimet az olvasók polcain tudhatom. A véleményezések arra utalnak, hogy szeretik a sorozataimat ezek szerint sikeresen hoztam össze a két nagy témakört, értem ezalatt a történelmi regények és a vámpír-irodalom fúzióját. Ahhoz képest, hogy civil foglalkozásom fényévnyire van az egyre nagyobb teret követelő "hobbimtól", és önerőből jutottam el idáig, nem rossz teljesítmény. Tartani tudom az évi két megjelenést és az olvasók várják a regényeket. Ez mindent elmond.

A módszer...

- Hogyan írsz? - kérdezte tőlem Pircsi64.


- A vázlatot mindig tollal fehér papírra, de van egy csíkos lapom is, azon a fejezetek címei szerepelnek és a főbb szereplők. Ki, hogy néz ki, hány éves, ki a szerelme és legfőképp mikor is öltem meg. Kínos, ha tíz oldallal arrébb vidáman nevetgél.
A lapokat a végén lefűzöm és mennek az egyre dagadó közös mappába.
Régebben elzártam a kéziratokat, ma kint virítanak a polcon, hadd lélegezzenek.

- Tudod a történet végét?


- Mindig. Számomra ez nem unalmas, vagy kiábrándító. Tudom, hová tartok, épp ezért nem a végén, hanem közben élem át a cselekmény változását. Mert mindig változik. Gyönyörűen letér az útról, mint Piroska virággyűjtés közben. Csakhogy az én farkasom, elég nagy vonalakban eltér Grimm mesebeli figurájától.

- Tervezed, hogy mellékszereplőnek írsz regényt?

- Néha eljátszom a gondolattal. Lenne rá jelentkező bőven. A jövő képlékeny.

 

A cinikus olvasó!

1. Könyveket írsz? Nem megy ez a család rovására?
- Már miért menne. Ha otthon hímzéssel tölteném a szabadidőmet, az kevéssé lenne problémás?

2. Könyvbemutatót tartasz? Ki vigyáz közben a gyerekekre?
- Vajon férfiíróktól is megkérdezik ugyanezt?

3. Vámpírokról írsz? Az olyan ciki.
- Babits, Baudelaire, Goethe és Stoker is vámpírokról írt költeményt vagy éppen regényt. Egyenesen kitüntetés a nyomdokaikban haladni.

4. A főszereplőd nagyon gonosz, utálom, miért írtad meg?
- Örülök, hogy utálod, mert ez egy vámpír és nem pudlikutya. Senki ne akarja cirógatni.

Megtekintések száma: 543 | Hozzáadta:: Izzie | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: