Blog

2020-21.

Nem látom értelmét folytatni - ma Magyarországon nem éri meg anyagilag olyan szűk körben olvasott történelmi - dokumentum/ tényregényt megjelentetni a jelenleg működő kiadóknak, mely képtelen felvenni a versenyt a nagy érdeklődésre számot tartó egyéb művekkel. Én pedig nem fogok több pénzt beleölni a magánkiadásba. Köszönöm mindazoknak akik 2015-2020 között velem tartottak ezen az úton, részesei voltak a nem is olyan távoli múlt nagy tengeri csatáinak, nyomon követték a német haditengerészet háborús éveit és olvasták, szerették a regényeket. A még tervbe vett Raeder-trilógiának az első része elkészült részemről, de úgy alakult ez az év, hogy az átírás folyamatában ragadt. facebook oldalam már csak személyes oldalként működik tovább. A legjobbakat! Izolde Johannsen http://hiddenworld.site . Severus átverekedte magát a tömegen és a víz fölé hajolva, szédelegve megkapaszkodott a korlátban. Ekkor hátulról felkapta egy erős kéz, egy másik, érdes tenyér pedig befogta a száját azzal támadója a főépület mögé hurcolta. Severus lélegzete elfúlt a szorításban, eszeveszett kapálózással próbált kiszabadulni, de mintha sziklát rugdosott volna, épp annyit ért hiábavaló menekülési kísérlete. Elrablója az épület hátfalához nyomta és, amikor a fiú rémületében erősen beleharapott a száját betapasztó tenyerébe, meglepetten felszisszent.

– No-no, Pöttöm!

 Az egész világon egyetlen ember szólította így. De azt az embert elragadták tőle, lemészárolták, megölték. Severust olyan düh rohanta meg, hogy nem törődve az előtte álló óriás erejével, nekitámadt a halottgyalázó csalónak. Hangtalanul ütötte, csak elfúló lihegése hallatszott. A férfi eközben nem tett semmit, nem viszonozta a csapásokat, hanem, amikor megelégelte, egyszerűen elkapta a két csapkodó kezet és magasan a fiú feje fölé feszítette. Severus felnyögött a fájdalomtól, ami korábban törött kulcscsontjában lángolt fel a kényelmetlen póztól és már emelte a jobb térdét, hogy rúgjon is, amikor az őt fogva tartó férfi felmordult és immáron egész testével szorította a falhoz.

– Severus, én vagyok az!

– Hazugság! – jajdult fel a falnál tekergő kétségbeesett hangon és beleremegett a kiáltásba, mely egyszerre szakadt fel belőle és Apellesből. A megkínzott színész sikolya szerencsésen elnyomta az övét. Aztán azok a durva ujjak, melyek a karját feszítették, elengedték, hogy az álla alá nyúlva felemeljék az arcát. Közönyösen tekintett fel és, amikor végigmérte a fölé tornyosuló idegent, amikor észrevette a rá tekintő szempár különleges mintázatát, amikor homlokára simult a szája, akkor merte elhinni, hogy nem felzaklatott képzelete csapdájában vergődik, akkor tudatosult benne, hogy ki áll előtte.