A fejezet kategóriái

Munkásságom [13]
Ifjúsági regények és történelmi kalandregények egy helyen
Középkori kalandregények [3]
Megjelent könyveim, készülő kéziratok, tervek
Fabio a tolvajok fejedelme [4]
1. regény: A tolvaj
Az ezüstíjas [1]
2. regény: A lázadó
Ronan kapitány [1]
3. regény: A kalóz
A mór hagyatéka [1]
4. regény: A boszorkány és a deák
Rejtőzködő múlt [2]
5. regény: A nagy régészeti kaland
Holdfivér [1]
6. regény: Két fivér a babonák fogságában
Goran útja [0]
Előkészületben: 7. regény: a vándorcirkusz

Belépés

Keresés

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Izolde Johannsen író honlapja
Szerda, 2018-08-22, 6:12 AM
Üdvözöllek Vendég
Főoldal | Regisztráció | Belépés | RSS

Cikkek katalógusa

Főoldal » Cikkek » Középkori kalandregények

A kategóriában található bejegyzések: 3
Mutatott bejegyzések: 1-3

Sorbarendezés: Dátum szerint · Megnevezés szerint · Értékelés szerint · Hozzászólások szerint · Megtekintések szerint

Az első kéziratokat még a szakközépiskola alatt készítettem el. Egy krimit és egy romantikus történetet, melyek a szemetesben landoltak. Most már bánom a hirtelen felindulásból elkövetett balgaságot, de fiatal korában néha meggondolatlan az ember. Éreztem, hogy a téma és a kor nem igazán jó választás. Két szereplőt azért így is megmentettem, külső és belső tulajdonságaikat megkapták új hőseim. Egyikük egy festő, míg a másik egy halász bőrébe bújt. De ne szaladjunk ennyire előre...

 1997 egy borús délutánján leemeltem a könyvespolcról Balassa Imre és Gál György Sándor közös művét, az Operák Könyvét. Imádott zeneszerzőm Verdi, így automatikusan az ő operáinál nyitottam ki a könyvet. Az első zenemű, amit kényelmesen elhelyezkedve elolvastam immáron századszorra, a Trubadúr volt. A könyv egyébként nemcsak az operát írja le, hanem bemutatja az adott kort, a zeneszerzőt és a drámaírót is, aki megihlette a mestert. Így történt, hogy összetalálkoztam Antonio Garzia Gutierez nevével, aki alig 23 évesen írta meg élete legnagyobb színpadi sikerét, az El Trobadur-t. A közönség mind a színházat, mind az operaházat szétszedte, olyan sikert arattak külön-külön. És miért? A nézőket lenyűgözte a környezet, a középkori vár, a romantikus történet és az addig méltatlanul elhanyagolt mellékalakok egész sora.

 Akkor már tudtam, hogy én kikről fogok írni! Kovácsokról, halászokról, lovászokról, útonállókról, kiugrott kispapokról, rossz útra tért nemesekről, zsoldosokról akikbe szorult némi emberi érzés és az uralkodókról akik apáról fiúra örökítik a trónt. Miért is ne? Hiszen egy virágárus élete is lehet izgalmas és lenyűgöző, mint ahogy mindannyiunk élete az.

 Még aznap leültem az asztal elé, és felvázoltam az első regény cselekményét ceruzával, és ettől bizony a mai napig nem tértem el. A vázlatot és a fejezetek rövid tartalmát nagy alakú vonalas spirálfüzet lapjaira írom, hogy aztán a végén az összes lapot egyben eltegyem a külön erre a célra rendszeresített dossziémban. A regény cselekménye, akár egy film, lepergett előttem elejétől a végéig, és nekem már csak egyetlen dolgom volt, le kellett írnom.

 Időnként aztán előfordul, hogy a kezdeti vázlat olyannyira átalakul, hogy sem a nevek, sem az egyes fejezetek tartalma nem követik az eredeti vezérfonalat. Mégis, mindig van egy olyan mondat, ami számomra a könyv egészét jelenti, aminek alapján újra tudnám írni az egész regényt, és ami nem változik, hiába borul fel körülötte minden.

 A Tolvajfejedelem esetében, ez a mondat a következő: Ócska, vén bárka ringatózott a Graire-tenger ezüstösen csillogó hullámain.

 Az Ezüstíjasban pedig ezt olvashatjátok majd: A néma folyosók végei belevesztek a szürkén gomolygó füstbe, mert a nehéz, zsíros, fojtogató függöny, az enyészet borzalma beette magát mindenhová, kövek és ablaktáblák nem állhatták útját.

 Az első regényt kézzel kezdtem írni, később kaptam egy régi és kissé hibás táskaírógépet. Ez valamivel gyorsabb munkát eredményezett, de a kattogás olyan hangos volt, hogy a családom (akkor még a szüleimmel és testvéremmel éltem együtt) tiltakozott, és csak este tízig írhattam. Nincs is annál nagyobb kín, mint félbehagyni egy mondatot, egy gondolatot! Ez magyarázza a kissé lassú haladást, hiszen az állandó javítgatások miatt az első kézirat csaknem két évig készült. Ekkor azonban minket is utolért a számítógépek kora, és megérkezett a szobámba a tökéletes írógép. Az informatikai ismeretek a férjemhez tartoznak, így a mai napig ő alakítja ki a jól megszokott formát, én csak megrendelem az apróságokat tőle, betűméret, sortávolság, margók stb...

 Ahogy alakul a cselekmény, időnként felbukkannak olyan szereplők, akikre nem számítok. Szemtelenül élik önálló életüket kegyesen megengedve, hogy papírra vessem gondolataikat, érzéseiket, de mindent ők irányítanak. Így történt, hogy az első regény megírásakor, ami Az Ezüstíjas címet kapta, megjelent egy tolvaj a semmiből, egy pimasz suhanc, aki képébe röhög a veszélynek és még az ördög patáját is lelopja ha eléggé megfizetik. Nem telt bele sok idő, és mellékszereplőből főbb szereplővé nőtte ki magát, majd ahogy haladt előre a cselekmény, azt vettem észre, hogy ott állt a főszereplő mellett. De ez a regény nem az övé volt. Így amikor készen lettem, és leírtam a bűvös négy betűs szót, elhatároztam, hogy egye fene, kap egy önálló történetet. Ami arról fog szólni, hogyan is lesz egy talpig becsületes, jobb sorsra érdemes gyöngyhalászból minden idők legzseniálisabb tolvaja. A két történet tehát helyet cserélt egymással, és a Tolvajfejedelem így lett az első regényem.

Középkori kalandregények | Megtekintések száma: 430 | Hozzáadta:: Izzie | Dátum: 2012-02-16 | Hozzászólások (0)

Várom leveleiteket:
izolde.johannsen@freemail.hu
izolde.johannsen@gmail.com


Szép számú kíváncsiskodó tolongott az alacsony emelvény előtt. A nemesek asztaloknál ültek, mögöttük szolgák hajtották a levegőt fáradtan, és hajbókoló szakácsok hordták ki a finomságokat. A helytartó ekkor az asztalra dobta finom kendőjét, és csendre intette a beszélgetőket.
- Azért gyűltünk össze ezen a napon, hogy igazságot szolgáltassunk. Itt áll előttünk Joachim Coburn, akit lopással, tolvajlással vádolunk. Nézzétek meg ezt az embert jól. A szelíd külső mögött egy mindenre elszánt gazember lapul. Kereskedőket, nemeseket és lovagokat rabolt ki fényes nappal, házakba hatolt be és fosztotta ki azokat az éj leple alatt. Bűnei lajstroma olyan hosszú, hogy nem lenne elegendő a papiros, ami a bíró úr előtt található. Bevallott mindent. Kész arra, hogy elfogadja a neki szánt ítéletet. Halljuk hát a bírákat.
- Ez az ember soha nem fog megjavulni. Nem tagadott semmit, sőt még büszke is volt egy-egy vérlázító tettére. Ma hajnalra meghoztuk az ítéletet. Pontban délben a fejét veszik.
A meghívott vendégek tapsolni kezdtek. Egyedül az elítélt maradt nyugodt és derűsen szemlélte a közönséget, amit majd ő fog elszórakoztatni guruló fejével. Rásandított a hóhérra.
- Kedves fiam. – szólt hozzá szelíden. – Arra kérnélek, hogy ne várd ki a delet. Lassan kiszárad a torkom és akkor nagyon morcos leszek. Előfordulhat, hogy félrerántom a fejem, ami csak neked okoz majd nehézséget. Így hát kérd meg a tisztelt bírákat, hogy sürgessék meg a nagy mutatványt.
- Elhallgass öreg. Örülnöd kéne, hogy előtte nem korbácsoltatnak meg.
- Ti meg miről társalogtok? – lépett oda hozzájuk derűsen a helytartó. Számára ez a kivégzés remek alkalom volt, hogy ismerőseit egybehívja.
- Nagyuram! Arra kértem a hóhért, hogy vagy üsse le most a fejemet, vagy ez a fej hamarosan éktelenül fog ordibálni.
- És mondd, Coburn mester miért fogsz kiabálni?
- Ilyenkor én már túl vagyok három tele korsón. Megszomjaztam uram.

Középkori kalandregények | Megtekintések száma: 302 | Hozzáadta:: Izzie | Dátum: 2012-02-07 | Hozzászólások (0)

 

Mindenekelőtt nagyon köszönöm, hogy ott voltatok a konferencián, külön köszönet az előadóknak és a figyelmes hallgatóságnak is.
A visszajelzések alapján nagyon sikeres volt a konferencia.
Az azóta lefolytatott beszélgetések alapján annyit fontos még összegezni, hogy a konferencia messzemenően elérte a távlati, stratégiai célját. A cél ugyanis itt nem az volt, mint egy könyvbemutatón, vagy hasonló rendezvényen. Itt az volt a cél, hogy a TRT és maguk a történelmi regényírók az egyetemi-tudományos életben is "felkerüljenek a térképre". Az a szomorú helyzet, hogy ezidáig pl. a történészek jelentős része nem is hallott élő történelmi regényíróról, pláne nem olvasott tőlünk semmit. Nagyon jó visszhangja volt annak, hogy megmutattuk magunkat. További hozadékként hatalmas dolog, hogy egy történész akadémikus, az ELTE rektora és intézetvezetők között szerepelhettünk, egy rendezvényen. Jó úton haladunk, hogy megkerülhetetlenek legyünk, ha bárki a történelmi regény műfajáról akar gondolkodni, ÉS elindultunk abban az irányban is, hogy a történelmi regény, mint műfaj méltó elismerést nyerjen (ne kezelhesse a szépirodalmi kánon másodlagos, esetleg lenézett területnek) Ez egy nagyon nehéz és rögös út, amin csak együtt tudunk végig menni.
Szóval, mindenkinek köszönök mindent és gratulálok az előadásokhoz.

 

 

 

Középkori kalandregények | Megtekintések száma: 343 | Hozzáadta:: Izzie | Dátum: 2011-12-28 | Hozzászólások (0)